Kezdődik a felfittülés! Az első lépések egy új élet felé

Kezdődik a felfittülés! Az első lépések egy új élet felé

Címlap / Életmód / Egészség / Kezdődik a felfittülés! Az első lépések egy új élet felé

Sziasztok! Lehoczky Rita vagyok, 34 éves, és azt hiszem, hatalmas fába vágom a fejszém. Életmódot váltok, új életet teremtek magamnak, megújulok.

Mindig is szerettem volna csinosabb, szebb, karcsúbb lenni, amiért tettem  is kisebb-nagyobb erőfeszítéseket a múltban, de sosem volt elég kitartásom, akaraterőm ahhoz, hogy el is érjem a célomat. A motivációm nem volt tiszta, csak annyit tudtam, hogy nem érzem jól magamat a bőrömben, az életemben, de addig már nem jutottam el, hogy pontosan megfogalmazzam magamnak, min és hogyan kellene változtatnom. Belecsúsztam a kifogások labirintusába, ahol a lustasággal, az erőtlenséggel és más, fontosabb teendőkkel magyaráztam azt, hogy annak ellenére sem teszek semmit a külsőm és az életmódom megváltoztatásáért, hogy valójában nagyon is zavar a helyzet.

Az utóbbi két évben a sporttól is elhidegültem. Tudom-tudom, manapság ez nem divat, én mégis úgy éreztem, hogy nincs kedvem mozogni, nincs kedvem táncolni, nincs kedvem önmagamra, a testemre, az étkezésemre odafigyelni (hiszen eddig sem sikerült ezen a téren túl nagy sikereket elérnem, akkor ezután sem fog menni). A drámai részletekbe nem megyek bele, de ebben az időszakban igazi önmarcangoló bajnokká váltam. Bevallom, nem volt kellemes. Majd szép lassan leesett a tantusz, hogy hiába várom a „sült galambot”, vagy a „fehér herceget szőke lovon” (hehe, fordítva) addig ezek a dolgok is váratnak magukra… Muszáj volt tehát lépnem, elindulnom, tennem valamit. Kicsike, apró lépésekkel elkezdtem kikászálódni a rossz hangulatokból, a depresszióból, a lustaságból, míg pár hete végleg eldöntöttem: ideje rákapcsolni, megújulni, változtatni… mindenen, ami eddig visszahúzott!

Sok önismereti, spirituális és lelki témával kapcsolatos előadást néztem meg az interneten, meglátogattam néhány workshopot, voltam egy-két energiákkal, lélekkel kapcsolatos kezelésen, olvastam, meditálgattam, közben pedig lassan átértékeltem az életemet. Rengeteg kérdést fel kellett tennem magamnak, köztük pedig talán az egyik legmegindítóbb számomra az volt, hogy mi is lehet fontosabb nekem a saját boldogságomnál…?

Ezek után persze gondolhatod, mennyire ledöbbentem, mikor kiderült, hogy én lettem a szerencsés nyertes a bien Fitt az idő! nyereményjátékán (ugye, hogy nincsenek véletlenek), ahol egy olyan programot, egy olyan ajándékot, egy olyan lehetőséget nyertem, aminek a segítségével megváltoztathatom önmagam, az életem, a sporthoz való hozzáállásom, megtanulhatok egészséges rendszert vinni az étkezésembe. Ráadásul nem is egyedül kell végigcsinálnom ezeket, hanem a kezemet fogva nagyszerű támogatást is kapok majd, csodálatos emberektől!

Persze már most rengeteg elvárásom van magam felé, és nagyon-nagyon izgulok is. De végre pozitív izgalom van bennem, sőt, kalandvágy. Találkoztam a Protissimo csapattal, akiktől szuper ételeket fogok kapni, illetve ők felügyelik majd az étkezésemet, plusz vitaminokkal is ellátnak majd. Ja, és már állapotfelmérésre is elküldtek egy általuk ajánlott, nagyon kedves és szimpatikus doktor úrhoz, aki mesélt nekem az inzulinról, a vércukorszintekről, és arról, hogy mire számíthatok testileg-lelkileg, ha nekikezdek a programnak. Annyira pozitív, és annyira biztató dolgokat mondott, hogy ujjongok örömömben!

Nagyszerű kaland lesz Rita, sima ügy lesz! – Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem. Még sosem gondoltam az életemben egy-egy radikális változtatásra úgy, mint egy kalandra, de nagyon tetszik ez a hozzáállás.

Az elkövetkezendő pár nap a felkészülés időszaka lesz. Fontos időszak. Állapotfelmérések, célkitűzések, egyeztetések a szakemberekkel. Borzasztó izgi dolgok, és végre ki van a központban, na ki? Hát ééén!!! Csodálatos érzés!

Azt egyébként tudod kell, hogy rendezvényeken dolgozom, amik szerte-szét vannak az országban, úgyhogy sokat utazom, sokat ülök az autóban, tehát igencsak popsinövesztő a munkám. Különösen úgy, hogy (töredelmesen bevallom) az utazásaim alatt nem salátát szoktam rágcsálni az anyósülésen, hanem főként pizzaszeleteket, hamburgert, hot-dogot és egyéb gyorséttermi nyalánkságokat… Sajna-bajna imádom a pocakom, odavagyok minden finomságért!

Ezért persze valószínűsítem, hogy irtó kemény lesz megválni a kedvenc ételeimtől, pedig tudom, hogy értéktelen kaják, de mégis valamiért vonzóak voltak, és sajnos egyelőre még mindig azok a számomra.  Szóval most ott tartok, hogy mióta tudom, hogy kezdem a programot, igyekeztem leállni velük, a néha rám törő pánik miatt viszont néha még le-lecsúszott pár ilyen falat… (Vasárnap például két doboz energiaitalt ittam, a vacsorát pedig egy tejszínhabos-nutellás palacsintával zártam, persze a besamel mártásos, sajtos brokkoli és karfiol előtt… Ja, és koccintás is volt édes fehér borral.)

Most viszont, hogy meggyóntam bűneim, úgy érzem, indulhatunk. A program hivatalosan már hétfőn vette kezdetét, úgyhogy az első tapasztalataimat, azt hiszem, pénteken meg is írom neked.

Nagyon szurkolok magamnak, hogy sikerüljön, kérlek, Te is szurkolj! 11 kilótól szeretnék megszabadulni, ez az álmom. És most valóra is fogom váltani! Nézd meg, honnan indulok: 

∞ Rita ∞

  • Az E-Fit stúdió szakemberei izzasztják meg Ritát minden héten.
  • Edzés közben Rita az Absolute live sportitalokat fogyasztja. Ha pedig napközben megszomjazna, a Power fruit steviával ízesített italait kortyolgatja.
  • A Helia-D biztosítja bőre számára a megfelelő ápolást, együtt veszik fel a harcot a narancsbőr ellen. A kozmetikum gondoskodik róla, hogy bőre megőrizze rugalmasságát a súlyvesztés után is.
  • A Protissimo biztosítja számára a kiegyensúlyozott étrendet, ketogén fehérjediéta keretei közt.

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!