Majd én
Vártam a lánykérést, de nem jött, ezért végül én kértem meg a pasim kezét. Nevetett és igent mondott, aztán összeházasodtunk és kész.
Hoppon maradva
A húgom két éve volt együtt a barátjával – akivel nagy terveik voltak – és várta türelmesen a gyűrűt. Várta a szülinapján, várta nyaraláskor, várta az évfordulójukon és várta karácsonykor. Két teljes évet várt így reménykedve, de a gyűrű nem jött. Én tudtam, hogy a srác rendes és szereti a húgomat, de azt is tudtam, hogy egy „lassú víz partot mos” típusú figura, akinek fogalma sincs arról, hogy hugi mennyire várja, hogy eljegyezze. Nem bírtam tovább tétlenül nézni ezt, ezért egyszer négyszemközt elmondtam neki, mi a helyzet. Csak bólogatott, hogy rendben, érti.
Eltelt újabb félév – egy szülinap és egy nyaralás -, de semmi. Akkor megint szóltam neki, hogy vigyázzon, mert ha hugi türelme elfogy, akkor gondol egyet és nem lesz visszaút. A srác megköszönte, hogy figyelmeztettem, majd jött a karácsony és tavasszal az évforduló, de leánykérés nem volt. Húgomnak ekkor fogyott el a cérnája. Nem veszekedett, nem rendezett jelenetet, csak elköltözött, mire a srác egy nap hazaért a munkából. És hogy egészen biztosan ne tudja visszakönyörögni magát szegény pali, hetekkel előtte elfogadott egy Olaszországi állást és megtervezte a kiköltözést. Kiderült, hogy a srác egy teljes éve megvette a gyűrűt, csak „a megfelelő pillanatra várt.” Hugit ez nem hatotta meg, ő akkorra már továbblépett. Olvass még a témában
