Végül kikerestem a pusztán „Elhagyott” kategóriát, ahol az első tanács az volt, hogy írj egy levelet az exnek, amiben leírod minden fájdalmad, sérelmed és kérdésed. Felhúztam a szemöldököm, de a szöveg így folytatódott, nagybetűkkel: „DE NE KÜLDD EL NEKI!”
Nem igazán hittem abban, hogy bármivel is jobban leszek attól, hogy leírom az érzéseimet tudván, hogy nem kapok rá semmi választ. Végül belekezdtem, mert az önsajnálaton kívül akkoriban nem volt más dolgom.
Leírtam mindent. Hogy milyen nagy reményekkel indultam ennek a kapcsolatnak, hogy mikor egymás karjaiban feküdtünk és elmondtuk egymásnak legféltettebb titkainkat, akkor voltam életemben a legboldogabb. Azt is, hogy teljesen biztos voltam abban, hogy örökké együtt maradunk és hogy még életemben nem bántott meg ennyire senki. Hogy nem értem, mi romlott el köztünk, hogy ez így alakult? Hogy miért nem ad a kapcsolatnak még egy esélyt és hogyan képes ignorálni az üzeneteimet? Hogyan képes nélkülem élni, mikor nekem ő jár minden gondolatomban? Olvass még a témában
A romantikus siránkozás után az indulataimat is szabadjára engedtem. Úgy gépeltem be minden sérelmem – tele trágárságokkal – hogy füstölt a klaviatúra, a végére egy kicsit el is fáradtam. És megkönnyebbültem. A levelet elmentettem és azzal a lendülettel el is felejtettem, de valahogy átfordult az „állapotom” és onnantól kezdve minden nap egy kicsit könnyebb lett.
