Kell-e gondoskodnom majd a szüleimről, akik nem voltak jók hozzám?

Címlap / Életmód / Család / Kell-e gondoskodnom majd a szüleimről,...

Kell-e gondoskodnom majd a szüleimről, akik nem voltak jók hozzám?

Talán itt van a kulcs: a gondoskodás nem egyenlő az önfeladással.

Biztos, hogy nem fogom beköltöztetni magamhoz. Biztos, hogy nem én leszek az első számú ápoló. De talán segítek intézményt keresni. Ügyet intézni. Időnként meglátogatni. Olyan mértékben jelen lenni, ami még nem tépi fel a régi sebeket.

Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből

Sokáig azt hittem, két lehetőség van: vagy mindent, vagy semmit. Vagy önfeláldozó gyerek leszek, vagy teljesen elvágom a kapcsolatot. Most kezdem érteni, hogy a valóság ennél árnyaltabb.

A kérdés talán nem az, hogy tartozom-e. Hanem az, hogy mit tudok úgy adni, hogy közben ne áruljam el önmagam. És ha már ő nem tette, én vigyázzak arra a kisgyerekre, aki a mai napig bennem él – és akinek viszont valóban tartozom azzal, hogy gondoskodjak róla.

Olvass még a témában

10 gyanús jel, hogy a női energiád elnyomás alatt vanKövetkező cikkünk10 gyanús jel, hogy a női energiád elnyomás alatt vanAz alábbiakban 10 jelre hívom fel a figyelmed, amelyek arra utalhatnak, hogy a női energiád elnyomás alatt áll. Ha állandóan fáradtnak érzed magad, kevés energiád van a napi teendőkre, ez a női energia elnyomottságának egyik leggyakoribb jele. A női energia természeténél fogva kreatív és áramló, így amikor akadályozva van, a…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.