Legkedvesebb gyermekkori emlékeim közé tartozik, amikor már korán reggel kiraktuk az udvarra a lavórt, hogy a benne levő víz gyorsan megmelegedjen, és pancsolhassunk benne. Egyértelmű volt, hogy ettől az élménytől a saját gyermekemet sem akarom megfosztani, sőt, vele együtt szeretném én is élvezni a szabadtéri fürdőzés előnyeit. Bár megvan a varázsa annak, amikor elmegyünk egy gyógyfürdőbe, vagy éppen a Balatonra, sokkal kényelmesebb és egyszerűbb az udvaron fürdeni. De milyen olcsó és esztétikus megoldások léteznek erre a célra?
2/4 Felfújható medencék
A felfújható medencéknek több, leutánozhatatlan előnye is akad. Ezek között elsőbbséget élvez, hogy nagyon könnyű őket kis helyen tárolni, így alternatívát jelenthetnek akár a lakások balkonjain is. Nagyon kedvező az áruk a többi medencéhez képest, a felállításuk pedig igazán gyerekjáték, és a legkisebb barkácskészségre sincs szükséged hozzá. A kiegészítőket tekintve szükséged lesz egy pumpára, nagyobb medence esetén némi klórra és egy vízforgatóra.
Ha beruháztok egy felfújható medencére, akkor érdemes vásárolnotok egy takarót is, ugyanis a rovarok pillanatok alatt ellepik a vizet – szerencsésebb, ha távol tudjátok tartani őket. A felfújható medencékből egyébként már nagyon sokféle létezik, nem csak a méretet és a formát tekintve, hanem a funkciókat is. Gyerekeknek vásárolhattok komplett vízi parkot, a felnőttek pedig a jakuzzi nyújtotta előnyöket élvezhetik.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!