Növelik a kreativitásukat
A gyerekek képzelőereje mindent felülmúl, ráadásul nagyon egyedi és különleges képesség ez, ami felnőtt korunkra nagyrészt eltűnik belőlünk. Ez nem csak annyiban játszik szerepet, hogy milyen játékokat és meséket találnak ki maguknak, de kulcsfontosságú része a kreativitás fejlődésének is.
A későbbiekben ugyanis ettől függ, milyen oktatásra lesz szükségük, és nagyon meghatározza azt is, felnőttként milyen karrierre vágynak majd.
Általában azok, akik nagyon sok mesét néznek, és kimondottan nagyfokú kreativitással rendelkeznek már gyerekként is, idővel szívesen választanak művészi területen munkát. Olvass még a témában
Lehet, hogy korral jár? Most már én is szeretem az őszt, el is mondom miért
„Többet járok szórakozni, mint huszonévesen” – 65 év felettieket kérdeztünk az öregedésről
10 imádnivaló napló a boltok polcain, amit szívesen elkezdenél írni az új évben
7 étel és ital, amit soha ne fogyassz a repülőn – a szakértők szerint






