Izzik a nyár, remeg a levegő, mindenki menekül, ahova csak tud. Sokan a szoba besötétített hűvösében merednek az új síkképernyős tévére, míg mások a strandokon a hűsítő víz közelségében töltik szabad óráikat. Jómagam a tévénézősök népes táborába tartozom, így nem igazán díjazom barátnőm azon ötletét, hogy a délutánt töltsük a közeli kisváros strandján. Hosszas unszolására végül beadom a derekam – remélve, hogy nem bánom meg.
– Keressünk egy árnyékos helyet! – javasolja Timi, de amerre a szem ellát, nemhogy árnyék, de szabad hely sincs. A falatnyi bikinikben, és fürdőnadrágokban feszítő strandolók oly szorosan heverésznek egymás mellett a napon, mint szardíniák a dobozban, alaposan beletenyerelve szomszédjuk magánszférájába.
– Sziasztok, lányok! Gyertek velem, mellettünk van még néhány szabad hely. Eszünk, iszunk, jót bulizunk! – lép oda hozzánk egy kigyúrt kopasz, és egy hangosan kacarászó (sokkal inkább nyerítve nevető) társaság felé mutat.
– Kösz, nem. Már várnak bennünket másutt – hárítok, és kétségbeesetten kutatok a tömegben egy ismerős arc után.
– Na, jó! De ha unatkoznátok, gyertek át hozzánk! – veti oda foghegyről, majd az újonnan érkező lánycsapathoz lép, ugyanazzal a szöveggel, amivel nálunk próbálkozott. Úgy tűnik, neki édes mindegy, hogy ki, csak legyen valaki, aki csatlakozik hozzájuk.
– Látod? Ők belementek! Csak Te lehetsz ilyen gyáva nyúl, hogy kapásból visszautasítod – dohog Timi, és irigykedve néz a kopasszal távozó lánykoszorú után.
– ÉN napozni jöttem, nem ismerkedni – felelem, és célba veszek két szabad kempingágyat. Kényelmesen elhelyezkedünk.
– Szívesen bekenem a hátatokat napolajjal – szólal meg mellettünk egy hang. Hunyorogva felpillantok: agyonzselézett hajú fiú – kb. csak 20 évvel fiatalabb nálunk – mosolyog ránk megnyerően, kivillantva tökéletesre fehérítetett fogsorát.
– Kösz. Elboldogulunk – töri le a lelkesedését Timi. Egy teljes órán át bírjuk a gyűrődést. Ez alatt az idő alatt hárman hívnak meg fagyizni, ketten kávézni, de az utolsó ajánlat mindegyiket űbereli:
– Ha eljönnétek a stúdiómba, csodaszép képeket készítenék rólatok. Egyenes utat biztosítva ezzel a világhír felé…– vigyorog az Adonisz külsejű középkorú férfi.
Mi inkább a hazafelé vezető utat választjuk. Izzik a nyár, remeg a levegő, mindenki menekül, ahová csak tud. De vajon hányan esnek áldozatul a strandkalandoroknak?