Így tettem tönkre az exem életét: 5 durva sztori

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Így tettem tönkre az exem életét: 5...

Így tettem tönkre az exem életét: 5 durva sztori

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

A szex

Nem szakítottunk szépen, a volt barátnőm a hátam mögött összejött a gazdag főnökével és beletette a fenekét a tutiba. Olyannyira, hogy két évvel már később már feleség lett. Úgy éreztem magam, mint a csóró lúzer, másfél évembe telt, mire túltettem magam a csalódáson. Ehhez persze az is kellett, hogy az exem úton-útfélen a képembe tolja újdonsült gazdagságát, mert mivel sok közös ismerősünk van, nem tudtam elkerülni közösségi médián.

Egy közös barátunk esküvőjén találkoztunk és odajött hozzám bemutatni a férjét. Büszkén csiripelt, látszott rajta, hogy borzasztóan élvezi, hogy megalázhat. Éjfél után azonban már részeg volt és elvonszolt a kertben egy fa mögé, ahol megcsókolt. Mondtam neki, hogy ezt nem tudom mire vélni, mire elmondta, hogy a férje gazdag ugyan, de az ágyban csapnivaló és ő arra vágyik, amit csak én tudok neki megadni.

Jól kikérdeztem, mire gondol és ő részletesen leírta, mitől vagyok én a legjobb szerető. Mondtam, hogy kösz, de kösz nem és faképnél hagytam. Megkerestem a férjét – aki józan volt, mert ő vezetett haza – és az orra alá toltam a telefonom, ugyanis titokban felvettem az egész jelenetet. Nem is vártam meg a reakciót, amint vége lett a videónak, otthagytam a tátott szájú úriembert. Pár hónap alatt elváltak és mivel volt házassági szerződés, az exem egy vasat sem kapott.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!