A játékszerek
Volt egy régi játékmackóm, a nagymamámtól kaptam kiskoromban. Imádtam, mert egyrészt a nagyira emlékeztetett – aki már nincs velünk – másrészt egész életemen keresztül végigkísért. Aludtam vele, sírtam neki, gyerekkori kincsem volt. Ezt a barátom is jól tudta, egyik nap azonban arra mentem haza, hogy maci a kukában van, ráadásul összeégve! Azonnal zokogásban törtem ki.
A pasim épp hazaért és azt mondta: „Ja igen, bocsi, szólni akartam, hogy a macinak annyi. Rántottát csináltam, lángra kapott az olaj és hirtelen nem akadt a kezembe más, amivel elolthattam volna.” Képtelen történet volt, hiszen a konyhából az előszobán és a nappalin keresztül kellett végigmennie a hálószobáig, ahol a mackó volt az ágyon. Végül azt mondta, nőjek fel és ne bömböljek már ilyen marhaság miatt.
Pedig ő maga is játékokkal, LEGO-val foglalkozott, amiket a neten vett és adott el haszonért. Másnap vigyorogva hazahozott valami LEGO ritkaságot és lelkesen elmesélte, hogy már van rá vevője és százezreket fog rajta keresni, a pénzből pedig új autót vesz majd. Amint elment dolgozni, fogtam a ritkaságot, használhatatlanná olvasztottam a gázrózsa felett, majd betettem a szemetesbe. Olvass még a témában
Amikor hazajött és őrjöngött, mondtam neki, hogy „Sajnos nem esett más kézre és el kellett oltanom a lángra kapott tükörtojást, de ne hisztizz már ilyen marhaság miatt. Ja és összepakoltam a cuccaimat, elköltözöm.” Később visszajutott hozzám, hogy LEGO-körökben híre ment, hogy nem tudta leszállítani a beígért ritkaságot és onnantól nem is vett tőle senki semmit.