A módszerek, amik nekem segítettek átvenni az irányítást
Amikor megértettem, hogy a gondolatok elnyomása és a szőnyeg alá söprése nem működik, elkezdtem más utakat keresni. Nekem a következő három lépés hozta el az áttörést:
1. A triggerek tudatosítása
Rájöttem, hogy a parkbéli zakózásom vagy a telefonos szorongásaim szinte sosem a semmiből bukkannak fel. Mindig volt valami apró külső inger – egy jellegzetes illat, egy iskolatáska látványa, egy csörgő telefon, vagy akár a délutáni fáradtság testi érzete –, ami észrevétlenül berúgta a motort.
Hogyan alkalmazom? Amikor ma beugrik egy kellemetlen kép, nem kezdek el pánikolni. Helyette megállok, és megkérdezem magamtól: „Miért épp most jutott ez eszembe?” Rendszerint azonnal észreveszem a kiváltó okot (például: „Ja, persze, pont olyan meleg van és pont úgy süt a nap, mint azon a délutánon a parkban”). Azzal, hogy ezt kimondom, a racionális agyammal rögtön le is szerelem az érzelmi vihart. Tudatosítom magamban, hogy a jelenben felnőttként biztonságban vagyok, az emlék pedig csupán egy régi fájl, amit a környezet hívott be. Olvass még a témában
Ez az a szokás, amit ideje lenne elengedned – a csillagjegyed szerint
Nem az lettem, akinek 20 évesen képzeltem magam – hála istennek!
Nem hittem volna, hogy ez a nyári program jobban feltölt majd, mint egy egyhetes luxuswellness
Ezt hozza 2026. július 14. a numerológia szerint: stabilitás és belső biztonság

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






