Így szabadul meg egy „modern” nő az útban lévő édesapjától

Így szabadul meg egy „modern” nő az útban lévő édesapjától

Címlap / Életmód / Család / Így szabadul meg egy “modern” nő az útban lévő édesapjától

Mozifilmbe illő fondorlattal záratta be idős édesapját a pszichiátriára egy nő, hogy szert tegyen vagyonára és jövedelmére. Lánya még háziorvost is átejtette, hogy tervét véghez vigye, a pszichiátrián pedig azt állította: idős édesapja fiatal nőkkel szexel a lakásában. A bácsi időközben kijutott már a zárt osztályról, de a harc még korántsem ért véget.

A Somogy megyei idős férfi nem hétköznapi módon vált a kórház pszichiátriai zárt osztályának rabjává – holott sosem volt szüksége mentális kezelésre. Lánya azzal fordult a bácsihoz: rosszul van, és megkérte, kísérje el őt a kórházba, amit ő jóhiszeműen meg is tett. Odabent azonban már felkészülten várt rá a kórházi személyzet: hatan fogták közre az idős férfit, és hurcolták el a zárt osztályra – tudta meg egy jogvédő szervezet az esetet leíró panaszbejelentésből. Nem sokkal ezután megállapították, hogy a bácsinak kezelésre van szüksége, és ott kell maradnia a zárt osztályon.

A panaszbejelentésből, melyet a bácsi egy ismerőse tett, az is kiderül, hogy lányát mi sarkallhatta ilyen tettre – hiszen egy közeli családtagtól nem épp ezt várná az ember. A levél szerint a nő már egy ideje perben állt édesapjával, melyet ő maga indított: rokontartási díj fizetésére akarta kötelezni a bácsit. Mivel a nőnek semmilyen fogyatékossága nincs, egyszerűen csak el akarta kerülni azt, hogy dolgoznia kelljen, így a bíróságon nem aratott osztatlan sikert követelésével. A nő ezért a klasszikus megoldáshoz folyamodott, ami sokszor „működött” már hasonló esetekben: meglátogatta közös háziorvosukat, és elpanaszolta neki, hogy édesapja mentális gondokkal küzd, az orvos pedig – anélkül, hogy ténylegesen megvizsgálta volna a férfit – kiállított számára egy pszichiátriai beutalót. Innen már csak egy tennivalója volt hátra: be kellett juttatnia édesapját a kórházba.

A pszichiátriai osztályon lánya elmondta, hogy apja mostanában fiatal lányokat fogad a lakásában, akikkel szexuális kapcsolatot is létesít, és el is dicsekszik vele a lakóknak. A pszichiáter mindezt tényként kezelte, és a demencia tüneteként jegyezte fel a bácsinál, hogy ő mindezt teljes képtelenségnek tartotta. Mivel nem volt „betegségbelátása”, ezért akarata ellenére ott tartották, és egy olyan pszichiátriai szerrel kezdték kezelni, amelyről orvosi körökben jól ismert, hogy jelentősen lerövidítheti az idős betegek életét. Ettől a szertől nem sokkal később rosszul is lett, így leállították az adagolását. A bácsi, mivel pontosan tudta, hogy semmi keresnivalója nincs ott, többször is megpróbált elszökni, így végül az ágyához kötözték.

Különösen bicskanyitogató része a történetnek, hogy az idős férfi egy társasház közös képviselőjeként tevékenykedett már hosszú ideje, és a lakók nagyon elégedettek volt a munkájával – pedig a demenciáról nem épp ez jut először az ember eszébe. Ennek köszönhette azt is, hogy még idejében kimentették őt a zárt osztályról, hiszen a ház egyik lakója kereste fel a jogvédőket, a történteken mélységesen felháborodva.

A bácsi kapcsolattartója, az egyik aggódó lakó a jogvédők segítségével levelet fogalmazott a kórházigazgatónak, melyben fényt derített az eset mögött húzódó cselszövésre, így végül kiengedték őt a zárt osztályról. A zárójelentésen érdekes módon semmilyen további pszichiátriai kezelés szükségességét nem jelezték, mintha ezalatt a pár hét alatt kigyógyították volna a feltételezett mentális zavarából. Az azonban szerepelt rajta, hogy rövid és hosszú távú memóriája teljesen ép – ami szintén nem a demenciát juttatja eszünkbe elsőként…

A korosodó közös képviselőt megmentő jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány most megkezdi az ügy felgöngyölítését, hogy hasonló esetek ne történhessenek meg vétlen és mentálisan ép emberekkel.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!