Véleménycikk: Schuszter Borka
Azt viszont már akkor is tudtam, hogy bár a párkapcsolatunk véget ért, a szülőtársi kapcsolatunknak még hosszú évekig működnie kell. Ma már pontosan tudom, mi a legfontosabb közös hagyományunk: hogy a lányunknak ne kelljen választania két szülő között, és ne érezze úgy, hogy a családja két különálló világra szakadt.
Nem állítom, hogy ez mindenkinek működik, és azt sem, hogy minden válás után lehetséges ilyen kapcsolatot fenntartani. Nálunk azonban szerencsére sikerült megőriznünk a jó viszonyt, mert mindketten ugyanazt szeretnénk: boldog, magabiztos, erős lányt nevelni, aki tudja, hogy szeretik, és akinek nem kell a szülei érzéseiért felelősséget vállalnia.
Ezért úgy döntöttünk, hogy a fontosabb alkalmakat nem külön-külön ünnepeljük
A születésnapok, a karácsony és más családi események nálunk nem arról szólnak, hogy melyik szülő mikor következik, és ki tud nagyobb élményt vagy ajándékot adni a gyereknek. Inkább megpróbáljuk megtartani mindazt, ami a különválásunk előtt is fontos volt: hogy együtt örülünk neki. Olvass még a témában
3 rossz tulajdonság, amit el tudok nézni egy férfinek – és 3, amit nem
Rájöttem, hogy a szüleim csak azért maradtak együtt, mert mindketten megcsalták egymást – és kvittek voltak
Szenvedély és újjászületés: így hat rád a csillagjegyed szerint a Skorpió szezon
„Elkezdte terjeszteni, hogy viszonyom van a takarítóval” – Kollégák, akik alantas eszközöket választottak, hogy előbbre jussanak a ranglétrán
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






