A csomagolópapír még a kezemben volt, amikor megláttam a képet. Anyám a kanapén ült, ölében a bekeretezett fotóval, és azt mondta, ez lesz az idei legszebb ajándéka. A nyári szülinapi ebédről készült a kép, az udvaron, a diófa alatt terített asztal mellett. Csak épp nem voltam rajta a keretezett változaton.
A képen mindenkinek jutott hely, csak nekem nem
A húgom, Zsófi, aki az elmúlt négy évben szinte egyedül vitte anyánk ügyeit, miután beköltözött hozzá, a konyhaajtóban állt, és figyelte, ahogy nézem a képet. Nem szólt semmit, csak törölgette tovább a poharakat. Anyám nem vette észre azonnal, hogy hiányzom a csoportból, csak annyit mondott, milyen jó kép, és hogy végre lesz egy, amit ki lehet tenni a polcra a régi helyett.
Megkérdeztem Zsófit a konyhában, amikor végre kettesben maradtunk, hogy miért vágott ki engem a képről. Nem kiabáltam, csak egyszerűen megkérdeztem, mert tényleg kíváncsi voltam, mi járhatott a fejében, amikor a fotószerkesztőben úgy jelölte ki a kivágás határát, hogy pont engem hagyjon ki belőle. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
