A férfiak sötét oldala, a gonosz erőknek való engedelmesség (a földi erőforrások túlzó kiaknázása, a nők leértékelése, a háborúskodás) tagadhatatlan tény. Robert Bly (Vasjankó ‒ Könyv a férfiakról, Európa Könyvkiadó 2000) azonban nem erre a sötét oldalra fókuszál. Nem a kártékony vademberről, hanem a jótékony Vad Emberről, a férfias férfiról ír, aki önként és bátran felvállalt létmódjával javít magán, társán és az emberiségen, miután megvizsgálja sebét és elfogadja a beavatást.
„Ha egy férfi érintkezésbe kerül a Vad Emberrel, igazi erőre tehet szert. (…) Ha a férfi tud kiabálni, ha megtalálja magában a vadságot, attól még nem akar másokat leigázni, embereket tárgyakként kezelni, nem követel országot vagy birodalmat…
A férfiaknak szintén kapcsolatot kell teremteniük azzal a nyers dionüszoszi energiával, amelyet a hinduk kalának neveznek. Történetük értelmében az első lépés ehhez az, hogy megtalálják az üreg mélyén a Vad Embert. Egyes férfiak a felhalmozott bánat segítségével képesek leereszkedni erre a helyre. Ám ha ehhez a kala energiához kapcsolódnak, ugyanerre az energiára a nőkben is rálelnek majd.”
„Szerelmi viszonyban a szeretők néha egyenesen a Vad Emberrel ‒ vagy a Vad Nővel ‒ szeretkeznek a szobában; s ha a szeretők mi vagyunk, néha úgy érezhetjük, hogy testünk egyes sejtjei, amelyekről azt gondoltuk, teljesen ólomból vannak, arannyá változnak. Szeretők és szentek úgy érezhetik, hogy ujjhegyük aranyból van; úgy érezhetik, hogy napokra vagy hónapokra megszabadultak a szokásos korlátoktól.
A művész különösen intenzív hangulatba kerül, amikor műalkotáson, versen, festményen vagy szobron dolgozik; azt mondhatjuk, hogy a szent forrás ott van a műteremben, a művész pedig sokkal vadabb gondolatokra és érzékekre képes, mint amilyeneket átlagos napokon valaha tapasztalt.”
„Milyen furcsa! Ki lehet az, aki ránk néz? (…) Akit a tükörben látunk, bonyolult lény, s a pillantás, amely a mesében egyetlen pillanatig tart, az életben több évet vehet igénybe. Aki visszanéz, az egyszerre az ember árnya vagy sötét oldala és szellemi ikertestvére, fehér árnya is. (…) Az iker birtokolja azt a szellemi tudást, amelyet születésünk előtt kaptunk.”
„A sebet, amely annyira fáj, ajándéknak kell tekintenünk… Akiknek nincs sebük, a legszerencsétlenebb teremtmények. (Persze ez haszontalan gondolat, mert ilyen ember sohasem létezett.) A férfiakat folyton arra tanítják kisfiú korukban, hogy a fájó seb szégyenletes… ahol a férfi sebe van, ott van a géniusza.
Akárhol jelentkezik a seb a pszichénkben, eredjen bár alkoholista apától, megszégyenítő anyától, megrontó anyától, legyen bár magány, fogyatékosság vagy betegség következménye, pontosan ez az a hely, ahonnan a legnagyobb tehetséggel szolgáljuk közösségünket.”
„A nőket egészen mostanáig nem a tevékenységük miatt dicsérték. Évszázadokon keresztül kényszerű passzivitásra kárhoztatták őket, ezt követelték tőlük a szerzetesek, orvosok, filozófusok, moralisták, teológusok és bírák. Ahogy a nők aktívabbá váltak, félúton találkoztak a férfiakkal, akik az ellenkező irányba, a passzivitás felé tartottak.”
„Beköltözni az apa világába nem szükségképpen jelenti azt, hogy elutasítjuk az anyát vagy kiabálunk vele (…), ez a lépés inkább azzal jár, hogy meggyőzzük a naiv vagy kényelemszerető fiút, hogy haljon meg. A bennünk élő többi fiú életben marad, de ez maghal.
A halak és a teknősök életük első napjától kezdve függetlenek az anyjuktól. Ám az anyaméh világától való függetlenedés keserves lassúsággal következik be a fejlődő férfiaknál. Szaladni akarunk, de a lábunknak nem akarózik mozdulni.”
„A hosszú hónapok alatt, amelyeket a fiú anyja testében töltött, teste hozzáidomult a női rezdülésekhez: megtanulta venni a női sejtek adását, hogy ki hajlik meg ki előtt ebben a visszhangzó mezőben, miféle állatok futkosnak ezen a füves mezőn, mit hallgat a test éjjel, melyek a fenti és a lenti félelmek. (…) A férfi és a női sejteknek egyaránt gyönyörű zenéjük van, ám a fiúnak a férfi rezgésszámra éppúgy rezonálnia kell, mint a nőire.”