Mindegy mekkora, csak udvar legyen
Azok, akik heteket töltöttek egy panellakásban, amiben adott esetben még balkon sem volt, alighanem megfogadták maguknak, hogy a következő lakásukhoz, házukhoz legalább egy kicsi udvar tartozni fog. Nem csak a teraszok és a belső udvarok értékelődnek azonban fel, hanem a kertes házak is, hiszen rengeteget számít, hogy az otthonunk tényleges elhagyása nélkül tudunk-e a szabadlevegőn lenni, mozogni, amikor csak szeretnénk. Bár szinte egészen idáig nőtt azoknak a száma, akik a metropoliszokba igyekeztek a jobb tanulási és munkalehetőségek miatt, most nagyobb igény mutatkozik a vidéki ingatlanok iránt.
Ennek oka nem csak a korábban említett szabadtéri lehetőségekben keresendő, hanem abban is, hogy a válság után valószínűsíthetően több vállalkozás tér át a home office-ra.
Ez azt jelenti, hogy lehetőség nyílik az ország bármelyik pontjáról dolgozni, miközben elérhetővé válik a vidék összes előnye: kisebb közösség, több lehetőség a karantén idején, esetleg (részleges) önellátó gazdálkodás. A vidéki ingatlanok tehát felértékelődnek, nem csak az állandó lakhatást tekintve: akik megtehetik, átmeneti otthon vásárolnak majd az eldugottabb településeken. Olvass még a témában
