Stratégiai gondolkodás
Egyszerűen nem az erősséged, hogy rendszerben gondolkozz, ügyesen betartsd a határidőket és tervezz? Lehet, hogy most így érzed, de a jó hír, hogy ezen akár játékkal is tudsz javítani.
A társasjátékok – főleg a stratégiai, gondolkodós játékok – segítenek abban, hogy ügyesebben tervezz, gondolkodj és rendszerezd az életed.
Miért? Ha kicsiben megy, akkor nagyban, élesben is jobb leszel, csak valószínűleg egy kis gyakorlásra volt szükséged. Olvass még a témában
A festett konyhaszekrények ideje lejárt: ezeket az anyagokat imádják a lakberendezők
7 növény, amely a harmónia és a nyugalom szimbóluma lehet a lakásban
„Az ablakból tökéletesen látszott, hogy a szomszéd maszturbál” – Albérlet, ami egyáltalán nem olyan volt, mint a leírásban
Ez az 5 program akkor is boldoggá tesz, ha egyedül töltöm a napot
Nem irányíthatsz mindent, fogadd el
Ahogy az életben, úgy a társasjátékokban is előfordul, hogy mindent tökéletesen csinálsz, mégis elbuksz.
Közbeszól ugyanis a szerencse, a véletlen vagy éppen a balszerencse.
Ennek, ha éppen jól alakulnak a dolgok, akkor örülünk, ha pedig egy hullámvölgy mélyéről próbálunk kivánszorogni, akkor kevésbé.
Bárhogy is alakul, el kell fogadnod, hogy mindig lesznek olyan tényezők az életben, amiket nem irányíthatsz, így sokkal jobb, ha megtanulod őket elfogadni és nem idegeskedsz miattuk hiába.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






