Ő kezeli a pénzügyeket
Nagyon fontos tényező a bizalom, de önmagadat kell az első helyre helyezned. Ne engedd, hogy a pénzügyek miatt függj tőle.
Ha régóta együtt vagytok, jó döntés közösen kezelnetek a pénzügyeket, de emellett ajánlott mindkettőtöknek egy saját kasszát vezetnie.
Így ha esetleg később valami miatt felbomlana a kapcsolatotok, kevesebb problémával kell számolnotok és garantáltan lesz tartalék pénzed is, ha már egyedül kell boldogulnod. Olvass még a témában
Nem terveztem, hogy az exemmel ilyen közel kerülünk újra, de a gyerekeink eldöntötték helyettünk
„Posztolt és lájkolt, de az üzenetemet nem olvasta el” – Apró dolgok, amik jelzik, hogy nem vagy fontos a párodnak
„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak
„Már megint nem pakolta be a mosogatógépet” – Mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt félreléptél?
Ellenőrzi a telefonjaidat
Bár lehet, hogy annyira szerelmes vagy, hogy úgy érzed, párodnak minden kódodat és jelszavadat megadhatod, ez mégsem jó ötlet.
Természetesen néha elkerülhetetlen, hogy megoszd ezeket a partnereddel, például, ha sürgős ügyeket kell elintézni, de ha nem segítő szándékkal kéri el tőled az adatokat, hanem azért, hogy ellenőrizgessen, akkor rossz úton jártok.
Ez azt jelenti, a kapcsolatotok nem egészséges és sérül a személyiségetek. Meg kell bíznotok egymásban, máshogy nem megy.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






