Amikor a logika már nem jelent menedéket
Én is megéltem egy nagy fordulatot a gyereknevelés során, ami meglehetősen váratlanul ért. Évekig lubickoltam abban a magabiztosságban, hogy a lányommal való kapcsolatom „tankönyvi”. Nálunk jóformán kimaradt a dackorszak, legalábbis sosem fajult olyan szintű kitörésekbe ez a néhány hónap, év, amit az ismerőseimnél rendszeresen láttam.
Büszke voltam rá, hogy minden helyzetet meg tudtunk beszélni és szinte felnőtt módjára fogadja a lányom az intellektuális egyeztetéseket. Azt hittem, ez a kulcs: mindent elmagyarázni, ésszerű érvekkel kizökkenteni a „hisztiből”.
Aztán szinte egyik napról a másikra beköszöntött a kiskamaszkor, és a jól olajozott családi gépezetünk csikorogva leállt. A korábban bevált, lágy észrevételbe csomagolt tanácsaim, a finom terelgetéseim hirtelen falakba ütköztek. Ma már a legkisebb segítő szándékú mondatomra is olyan szúrós tekintetet kapok, ami mellé záporoznak a vádló mondatok: „Jó, hogy már azt nem mondjátok meg, mikor vegyek levegőt!” Olvass még a témában
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Megörököltem a legfinomabb családi csalamádé receptet – és most megosztom veled
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
Elképesztően nehéz volt belátni, de amit én támogatásnak éltem meg, az neki valójában fojtogató kontroll volt. A logikus magyarázataimmal akaratlanul is megkérdőjeleztem azt, hogy ő képes lenne jól dönteni – és a kamaszkora küszöbén ebből már nem kért.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
