Viszont nem ritkán esünk bele abba a csapdába is, hogy elég irreális elvárásokat támasztunk magunkkal szembe, aztán jön a nagy csalódás, hogy nem vagyunk képesek teljesíteni. Hogy biztos lehess a dolgodban, és még jobb újévet tudhass be magadnak, lehetőleg kudarcok nélkül, adunk most pár tippet arra, hogy hogyan hozd meg okosan és helyesen döntéseidet, ha mégis az mellett döntenél, hogy változtatsz valamin az életedben!
Helytelen: Azt mondod, sok súlytól fogsz megszabadulni
Helyes: Egy hét alatt, legalább 2-3x edzeni fogok, és mellette diétázom
Tipikus újévi fogadalom, amit szinte minden évben milliók fogadnak meg szerte a világon. Az egyik legnagyobb bakit is pont itt lehet elkövetni, ugyanis a legtöbb fogynivágyó ember, a mai napig azt gondolja, hogy majd csak úgy, hirtelen ledob 10-20 kilókat, mindezt úgy, hogy közben semmit nem fektet például a mozgásba és az életmód változtatásba. Várják a sült galambot, közben pedig nem értik, miért van az, hogy már megint elment egy fél év, és mégsem fogytak egy kilót sem. Olvass még a témában
Ez vár rád a munkában idén novemberben – zodiákusod szerint
Szülők, mi a legdurvább „csak egy pillanatra vettem le róla a szemem” sztoritok a gyerekről?
Ebben az 5 országban a legegészségesebb élni – kevés stressz, jobb ételek, támogató közeg
10 tünet és betegség, mely a körmök egészségtelen állapotára hívja fel a figyelmet
Ezért nagyon fontos a fokozatosság, és az, hogy a mozgás ha kevés is, de rendszeres legyen. Mellette pedig nem árt, ha speciálisan ránk szabottan, akár az orvos, akár egy diedetikus összeállít egy diétás étrendet, így biztosak lehetünk abban, hogy biztonságba és garanciával fognak rólunk lemenni a kilók, és nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is!
