Napos oldal
Egyik hajnalban a sínek mentén sétáltam haza és esküszöm, hogy a vágányok egyik oldalán sütött a nap, a másikon pedig szürkület volt, egyre sűrűsödő köddel. Rossz érzés fogott el és átbaktattam a „napos oldalra”. A kerülő miatt késve értem be és a főnök leszidott, de tudtam, hogyha hagyom, hogy elérjen a köd, sosem jutottam volna ki belőle.
A kunyhó
A családdal sátraztunk és sötétedés előtt még bringáztam egy kicsit a környéken. Az egyik bozótosabb helyen találtam egy kunyhót. A fél tető hiányzott, kis tákolmány volt, benne rothadó bútorokkal, amik évek óta érintetlenül állhattak. Bementem és furcsa érzés lett úrrá rajtam, mintha nehezebb lett volna bent a levegő. Nem is félelmet éreztem, inkább hirtelen szomorúságot. Amikor visszamentem a táborba és bátyámmal visszamentem, a kunyhó nem volt ott.
Szerinte rossz úton mentem vissza, de tudtam, hogy jó helyen járok és képtelenség, hogyan tűnt el. Pár nappal később, hazafelé megkérdeztem a boltost, hogy nem tud-e valami kunyhóról és azt mondta, régen bányászok laktak a hegyen, amíg egy omlás miatt be nem zárták, többen meghaltak. Azt is mondta, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki látott valamit, amit később nem talált meg.
Szerinte rossz úton mentem vissza, de tudtam, hogy jó helyen járok és képtelenség, hogyan tűnt el. Pár nappal később, hazafelé megkérdeztem a boltost, hogy nem tud-e valami kunyhóról és azt mondta, régen bányászok laktak a hegyen, amíg egy omlás miatt be nem zárták, többen meghaltak. Azt is mondta, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki látott valamit, amit később nem talált meg.
Olvass még a témában
Hazafelé
Buliból hazafelé találkoztam egy lánnyal, aki megkért, hogy kísérjem el a buszmegállóhoz. Mondtam neki, hogy itt nem járnak buszok és néztem, miért van ilyen régies ruhába öltözve. Tényleg elvezetett egy buszmegállóhoz, felszállt egy régi buszra és megköszönte, hogy „megvédtem a hangoktól.” Másnap arra sétáltam, de buszmegállónak nyoma sem volt.
A cikk folytatódik, lapozz!
