🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/6 Hórusz szeme
A tobozmirigyet Hórusz szemeként is szokták emlegetni, nem véletlenül. Számos képen láthatjuk a szinte tökéletes egyezést. Az egyiptomi rajzok Hórusz szemének ábrázolása egy az egyben egy ketté vágott tobozmirigyet, annak környezetét ábrázolják.
Ez viszont azt jelenti, hogy az Egyiptomi civilizáció idején, azaz 3000 évvel ezelőtt, legalább annyit, ha nem többet tudtak a tobozmirigyről, annak működéséről, mint most, a modern orvostudomány idejében. Egyesek úgy vélik, hogy a tobozmirigy a – idézem – ,,metafizikai harmadik szem biológiai szerve”. Tehát, egyesek úgy gondolják, hogy a harmadik szem a bizonyíték arra, hogy az ember több, mint test, mint evolúciós csoda.
5/6 Mire képes még a tobozmirigy
Képes egy olyan anyag előállítására, mely erős hallucinogén. Ez a DMT – dimetiltriptamin. Dél-Amerikában, a sámánok ezt az anyagot tartalmazó Ayahuasca növényt használtak arra, hogy olyan állapotba kerüljenek, melyben össze tudnak kapcsolódni a szellemvilággal.
Tehát ez a szerv olyan dolgokra képes, melyekre ha fény derül, az újabb dimenziókat nyit meg – vagy valóban egy új dimenziót, ám ha azt nem, akkor is egy teljesen más látásmódot, esetlegesen új gyógyászati lehetőségeket.
Úgy tűnik, az emberi agy belsejében, főként a tobozmirigyben, kristályos szerkezetek találhatók. Az érdekesség az, hogy a kristályok információ és energiahordozóként hasznosíthatók, sőt, a legmagasabb rezgésszinten vannak az ásványok között.
A mondák szerint, az atlantiszi gyermekek úgy jutottak információkhoz, hogy speciális kristályokat szorítottak homlokukhoz, a harmadik szem közelében. Lehet, hogy a mondák hamisak, de az elgondolkodtató, hogy valaki, valamikor teljesen véletlenül pont ezt a módszert említette semmilyen mai modern technikai tudás nélkül.