Ez a gyilkos sláger már több embert is a halálába kergetett

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Ez a gyilkos sláger már több embert is a halálába kergetett / 2. oldal

Ez a gyilkos sláger már több embert is a halálába kergetett

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Ki is írta?

A zenéjét valóba Seress Rezső írta, ám mindezt felkérésre tette. A szöveg Jávor Lászlóé, aki igen zokon vette, hogy őt rendre elfelejtették megemlíteni a Szomorú vasárnap kapcsán. A dal C-moll hármas hangzatra épül, mely nagyban hozzájárul a drámaisághoz.

Még egy apróság: Seress Rezső valójában Spitzer Rudolf, egy aprócska ember, zongorista, sok tehetséggel, aki a legendák szerint nem ismerte a kottát.

A Szomorú vasárnapot egy Arányi Kornél nevű fiatalember kottázta le – fütty után. Tehetsége tartotta őt ezután a szakmában, attól függetlenül, hogy nem tanult meg soha tökéletesen kottát írni, olvasni. A Szomorú vasárnap után rengeteg slágert írt még.

Olvass még a témában

Érdekességek

Jávor László így vélekedett saját szövegéről: „Az öngyilkosok költője lettem? Rettenetesen levert, hogy ez lett a dal sorsa. Ezen az áron nem kell a siker! Idegességemben és a támadó cikkek hatására alatt lassan elhittem, hogy én vagyok a gyilkos.”

Seress életét a dalnak köszönheti – szó szerint. Anyját, zsidó lévén deportálták, neki pedig a nagykátai Honvéd Kiegészítő Parancsnokságon kellett jelentkeznie. Aknamezőket ellenőrzött. Egy német tiszt azonban felismerte őt, és bújtatta. Tehát, az öngyilkosok himnusza életet is mentett, nem csak elvett…

Több mint kétszáz haláleset köthető a Szomorú vasárnaphoz. Hasonlót még senki sem írt – szerencsére. A Szomorú vasárnap eredeti verziója valóban „szívszaggató”, bár a mai fülnek már inkább végletesen, megmosolyogtatón drámai, divatja múlt. Erre a nagy, végletes drámaiságra, ilyen harmóniákra sincs már szükségünk, hiszen más szelek fújnak.

Hogy humoromnál maradjak, az öngyilkosság is csak azoknak a daloknak kapcsán merül fel az emberben, melyeket a „Csapjunk Zajt Band” kategóriába lehet csak sorolni, és melyeket orrvérzésig hallgattatnak velünk a rádióban…

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.