Otthon / Utazás

Auschwitz, ahogyan én látom

Auschwitz, ahogyan én látom

Köszönöm, megtanultam a leckét. Auschwitz, vagy a Don… mindkettő, ahogy az összes többi emberpusztító hely ugyanaz, ugyanarról szól: a  kegyetlenségről, az emberi méltóság sárba tiprásáról. A különbség a szervezettségben van. Minden ember egyszeri, megismételhetetlen, minden ember boldogságra született, és minden ember ugyanakkora érték. Akárki akármit mond, ez így van. 

Auschwitz, Oświęcim

A lengyelek, akik ott, abban a városban élnek, igyekeznek elhatárolódni az Auschwitz kifejezéstől, hiszen nekik szülőhazájuk ez a hely, a szégyen a „nácik” szégyene.

A térképen az eredeti lengyel név van megadva, és a tábort keresve is csak apró táblákról lehet tájékozódni, merre kell keresni. A tábor két külön helyen található.

A kiállítás fő része a városhoz közelebbi, míg a „nagyüzemi” emberpusztító hely, Birkenau a várostól távolabbi helyen van.

A fő táborban

Sok dologról kénytelen tudomást venni az ember Auschwitz-ban.

Érdemes egy kicsit a részletekre is figyelni. Ilyenek például a lépcsők, azok mérhetetlen kopása.

A fő táborban minden nemzetiségnek saját emlékháza van.

A magyar a 18-as épület, de számos magyar nevet találunk a szlovák és a roma emlékházban.

A fő tábor az auschwitz-i „életet” mutatja be, személyessé téve azt a használati tárgyakkal.

Megtekinthető a tetováló készlet, az orvosi szoba, a „mosoda”, az irodák, azaz minden.

Büntetés és halál tábora

Mire fő táborban a krematóriumhoz ér az ember, már egykedvű, és úgy gondolja, semmi nem rázhatja meg ennél jobban.

A krematórium épülete egy folyamatot mutat be. Mindent igyekeztek eredeti állapotában megtartani, felújítani. Fényképezni, mécsest elhelyezni nem lehet.

A büntetés egyik eszköze a sötétzárka volt. A zárkában kizárólag állva három-négy ember fért el.

Ablaka és ajtaja nincs, csupán az alján egy kívülről zárható, négyzet alakú ajtó, melyen épphogy be tud mászni egy felnőtt.

Auschwitz lélektana

A táborba lépéskor egy matricát kap az ember, melyet a ruhájára kell ragasztania. Ezt automatikusan mindenki odaragasztja, ahová annak idejét a sárga csillagot kellett.

Hogy az idelátogató lássa a régi dolgok menetét, a tábor kiállítás része újjá lett alkotva a megmaradt eredeti elemekből.

Azon részei a leginkább megrázóak, ahol „személyessé”, emberközelivé válik a dolog. Ez számomra az a pillanat volt, amikor egy fal nagyságú vitrinben töménytelen mennyiségű emberi haj, köztük fonott copfok voltak.

A másik kicsi vitrinben pedig az abból készült szövet volt… Birkenauban hasonló menekülésérzést váltott ki belőlem a WC…

Akasztófák

Akasztófát látni, olyat, amin valóban haltak meg emberek, emberformáló és rettenetes dolog.

Auschwitz módszere azt volt, hogy a „nyolcszemélyes” akasztófáról addig nem szedték le a holtakat, míg az összes szökevény meg nem került.

Központi helyen, a tábor bejáratától nem messze volt, így az ott „lakók” mindig szembesültek a szökés következményeivel.

A tábor másik akasztófája egy személyes, az I. auschwitzi tábor krematóriuma mellett van. Erre akasztották fel Rudolf Höss-t az ítélet után, 1947. április 16.-án.

Rudolf Höss-ről pár szó

Sikerült elbújnia földművesként, ám felesége – kényszerhelyzetben – elárulta őt.

Tárgyalásán három és fél millió ember kiirtásával vádolták, ám ő felháborodott: „Nem. Csak két és félmillió, a többi betegségben és éhezéstől halt meg.”

Kivégzése előtt megírta önéletrajzát, mely lengyelül Wspomnienia, németül Kommandant in Auschwitz címen adtak ki. Robert Merle, Mesterségem a halál című regénye is Höss-ről szól.

Gyerekkorától fogva életét a rosszul értelmezett kötelességtudat szabta meg.

Auschwitz az a hely, amit szükséges látni.

Főleg azoknak, akik könnyen dobálóznak a halál tényével, azoknak, akik azt gondolják, hogy az erőszak, az emberirtás vezet valahová, és azoknak is, akik az emberi méltóság fogalmát rugalmasan kezelik.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást