Biztos az algoritmus is tréfálkozik velem, de az elmúlt hetekben feltűnően sokszor kaptam olyan tartalmat, ami megmutatja, milyen jó gyermekmentesnek lenni.
Úgy vettem észre, hogy ez az egész gondolatmenet és hozzáállás már szinte mozgalommá nőtte ki magát, aminek én kifejezetten örülök. Szerintem is fontos, hogy ezt a területet alaposan átrágjuk és újragondoljuk azokat az elveket, amelyeket korábban természetesnek véltünk. Nem gondolom például, hogy az élet egyetlen öröme és boldogságforrása csakis a családalapítás lehet, ahogy azt se, hogy mindenkinek szüksége lenne gyerekre. Ha valóban pár alkalmas lenne a gyermekvállalásra- és nevelésre, soha egyetlen tragikus hírt sem kellene hallanunk a témával kapcsolatosan. Sajnos, ez távolról sem igaz. A spirál megállítása pedig azzal kezdődik, hogy önmagunknak tesszük fel a kérdést: valóban családot akarok alapítani?
Azonban ennek a cikknek nem az lesz a témája, hogy összehasonlítsuk a gyermekmentesség előnyeit és hátrányait. Inkább azt próbáltam megmutatni, hogy amit a „mentes oldal” sokszor kifogásként, saját maga igazolásaként használ, az gyakran nagyon másként fest szülői szemszögből.
„Unalmas és fantáziátlan a családi élet”
Szerintem a gyerekvállalás jó módja annak, hogy a világot teljesen más szemszögből kezdjük el nézni. Ez is pont olyan, mint egy utazás – még, ha a gyerekmentes párok szerint sokszor pont azért unalmas az életünk, mert nincs lehetőségünk utazni. (Amúgy van.)