Minden egy negatív gondolattal kezdődik. A negatív spirál

Címlap / Életmód / Lélek / Minden egy negatív gondolattal...

Minden egy negatív gondolattal kezdődik. A negatív spirál

Mit tehetünk ilyenkor?

Elsősorban végy egy mély levegőt és állítsd meg a gondolatodat! Egyáltalán nem ciki, ha akár kitalálsz magadnak egy saját mantrát ezekre a helyzetekre, majd nyugtasd meg magad, hogy elég erős vagy, történjen bármi. Régebben például rettegtem az orvosi vizsgálatok eredményeitől, valóságos kínszenvedés volt az a pár nap, míg vártam, hogy megérkezzen az e-mail. Percenként nézegettem a telefonomat és már azon gondolkoztam, hogy milyen betegség fog kiderülni, amiről addig sejtésem se volt.

Pixie frizura 60 felett: kinek áll jól és hogyan kérd a fodrásznál

Egy ponton túl, viszont iszonyú stresszes és idegörlő volt ebben élni, tehát döntöttem, hogy a következőnél már másképp csinálom. Egész egyszerűen felesleges volt belelovalom magam abba, ami nem a valóság volt, pusztán a képzeletem szüleménye. Megértettem magammal, hogy bármi is történjék, elég erős leszek ahhoz, hogy megoldjam, de addig is, nem találok ki magamnak betegségeket.

Nem mondom, hogy ma már nincs bennem egy minimális félelem sem a vizsgálatok előtt, de már nem hagyom, hogy egy negatív gondolat lebénítson. A legnagyobb titok talán abban rejlik, hogy megtanultam bízni önmagamban és abban, hogy elég erős vagyok, bármit is tartogasson számomra az élet. Mert, mint mondják: „Mindenki csak annyit kap az élettől, amennyit elbír!”

Olvass még a témában

Mi az, aminek nem lenne szabad cikinek lennie, de mégis az?Következő cikkünkMi az, aminek nem lenne szabad cikinek lennie, de mégis az?Vannak olyan mindennapos dolgok, amik természetesek, mégis minden alkalommal kínosnak érezzük, mint például az alábbi tíz helyzet.
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A tested gyenge pontja a csillagjegyed szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.