Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 7 fontos dolog, amire egy párkapcsolat...

7 fontos dolog, amire egy párkapcsolat megtanít

🎥 5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

Az érzelmi hullámvasutat

Minden emberi kapcsolat érzelmi hullámvasút, amelynek szükségszerű velejárói a csúcs- és a mélypontok. Szerelmi viszonynál pláne, hiszen akár perceken belül követheti egyik a másikat. Az egyiket átélve magától értetődő módon megtanulod értékelni az ellenpólust, s még a legfájóbb vagy legőröltebb pillanatokból is hosszú távú következtetést vonhatsz le.
A „nincs lejjebb…” kijelentéssel azonban nagyon vigyázz, mert a sors erre általában azt szokta válaszolni, hogy „de van, nézd csak meg!”

Hogy ki vagy valójában

Az alkalmazkodás sosem könnyű, de még nehezebb felismerni, kijelölni és megvédeni a saját személyiséget alapvető szükségleteit. A párkapcsolatok minden romantikus regényben úgy kezdődnek, hogy a szereplők rádöbbennek, mennyi közös van bennük.
Ezzel azonban résen kell lenni, mert középkorúak is kerülhetnek úgy ki egy-egy kapcsolatból vagy házasságból, hogy a saját színükkel sincsenek tisztában, hiszen a másikét vallották magukénak. Amennyiben eleve önálló, kerek egészként vágsz bele a szerelembe, egészen más típusú élményben lesz részed!
Amennyiben úgy érzed, hogy a mostani párkapcsolatodból már képtelen vagy tanulni, érdemes sort keríteni egy nyílt, őszinte beszélgetésre a kedveseddel. Addig van ugyanis a dolognak értelme, amíg tudjátok egymást okítani valamire – s ezalatt nem feltétlenül lexikai tudást értünk, ne feledd!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Oldalak: 1 2 3 4

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 Mit árul el rólad a neved kezdőbetűje? – numerológiai kalauz
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.