Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Fogyatékkal élők a ringben – A hátrány...

Fogyatékkal élők a ringben – A hátrány nem akadály

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Érzékeny hipermarket

Ahogy a Condorde Értékpapír Zrt., úgy az Auchan Magyarország Kft. is az első fecskék között volt, amelyek érzékenyen reagáltak a változó világra. 2009-ben dunakeszi áruházuk csapatában kaptak helyet első megváltozott munkaképességű dolgozóik. Évről évre egyre többen lettek, tavaly célul tűzték ki, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók terén a törvény által előírt ötszázalékos fogyatékossági rátát elérjék. „Idén pedig úgy tűnik, még a hatszázalékos foglalkoztatást is elérjük – tájékoztatta lapunkat Kiss Virág, foglalkoztatást támogató HR-vezető. – Vállalatunk érzékenysége teljes mértékben helyi indíttatásból fakad, nem anyavállalati nyomás vagy példa hatása, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az Auchan Csoporton belül tavaly Magyarország érte el a legjobb foglalkoztatási arányt és fejlődést.” 

Jelenleg közel 380 megváltozott munkaképességű munkatárs dolgozik az Auchannál, legtöbben siketek és hallássérültek, de vannak belgyógyászati, mozgásszervi és gerinc-, valamint szív- és érrendszeri problémákkal küzdő dolgozók, illetve értelmi sérült és autista munkatársak is. Kezdetben az alkalmazottaknak voltak félelmeik a megváltozott munkaképességűek belépése miatt, de az ún. érzékenyítő tréningek után és több év távlatából elmondható, hogy nyitottabbá, elfogadóbbá és innovatívabbá válnak az új megoldásokra, valamint az értékrendszerük is folyamatosan változik. A HR-vezető szerint itt senkit nem különböztetnek meg, mindenkivel szemben ugyanazokat az elvárásokat támasztják egy adott munkakörben. „Mindenkit a teljesítménye alapján értékelünk – mondja. – Ők ugyanolyan emberek, mint bárki más, teljes mértékben leképezik a társadalmat, de összességében azt talán el lehet mondani, hogy jól akarnak teljesíteni, és többségük bizonyítani szeretne. Vásárlóink visszajelzései alapján azt látjuk, hogy sokan üdvözlik a kezdeményezésünket, és pozitív hatással van rájuk a találkozás egy-egy megváltozott munkaképességű munkatársunkkal. Nem idegen számukra, ha például egy hallássérült kollégánk szolgálja ki őket a kasszában.”

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.