Az idő senki nem kímél és korunk hamarabb utolér minket, mint gondolnánk, ahogy az alábbi tíz esteben is történt.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/10 Ajándék
A férjemmel eldöntöttük, hogy kell egy rizsfőző. Heteken keresztül kerestem online a megfelelőt, gyakorlatilag mindent tudok a rizsfőzőkről és a barátaimnak is előszeretettel mesélek róluk. Amikor végre megszületett a döntés és online megrendeltem a gépet, úgy vártuk, mint gyerekek és úgy is bontottuk ki lelkendezve, mintha a legjobb karácsonyi ajándék lenne. Kipróbáltuk, imádjuk és heteken keresztül szinte párás szemmel, meghatódva gyönyörködtem benne a pulton, mintha a büszkeségem lenne. Most egy szösztelenítő készülékre áhítozom, ez lesz a következő szerzeményem. Azt hiszem, hiába fogadkoztam, mégis olyan lettem, mint az anyám.
2/10 Szundi
Huszonévesen alig vártam a hétvégi bulikat, 35 fölött viszont alig várom, hogy jó korán ágyba bújhassak. Elképzelni sem tudom, hogy működött ez annak idején, amikor volt, hogy buliból hazamentem reggel, zuhanyoztam, átöltöztem és egyből mentem dolgozni. Hogy bírtam én ezt?
Ha elmegy mellettem egy csapat fiatal, magamban csendben ítélkezem, hogy hogy vannak felöltözve, miért hangoskodnak, miért beszélnek így. Azt hittem, majd öreg néniként leszek ilyen, de 30 évesen sikerült eljutnom erre a szintre.