Jellemző, hogy az állításon megjelenő iker vagy ikrek jelenléte már az előtt érezhető, hogy valaki beállna őt megtestesíteni. A csoport tagjai egy üres hely felé fordítják a tekintetüket vagy a földet nézik. S amikor „megjelenik” az ikertestvér, egyesek sírni kezdenek, mások játékos, gyermeki nevetésbe fognak. Farkas Szilvia szerint van egy tipikus „ikres ülés”, ilyenkor az állításban az ikertestvéreket megszemélyesítők lába spontán módon, szemből összekulcsolódik. Gyakran itt jelenik meg az „aha-élmény”.
A tapasztalatok szerint legtöbbször a családállítás során kiderül, hogy az elvesztett iker megbékélt a sorsával, a kialakult helyzet csak az élőben okoz negatív érzéseket. Ilyen a bűntudat, a magányosság, a túlzott ragaszkodás vagy épp a szoros kapcsolatoktól vagy a veszteségtől való félelem. Az állítást során előfordulhat, hogy az élő testvér az elhunyt iker után vágyik, de a folyamat utána átfordul „életvágyba”, elengedésbe.
Van, hogy az elment testvér mondja ki az élőnek, hogy neked az élők közt kell maradnod, menj, kezdj valami szépet és jót az életeddel.
Előfordul, hogy egy plüss állat vagy bármilyen más tárgy lesz egy ideig az, ami a testvért pótolja, ha az elengedés nem történik meg azonnal. A leggyakoribb, hogy amint tudatossá válik az állítást kérő számára, mi okozhatja a benne rejlő negatív érzéseket, elindul az öngyógyító folyamat. A korábbi megmagyarázhatatlan, szorongató, elnyomó érzés átalakul egyfajta pozitív, támogató erővé. A lélek szintjén összetalálkozik a két ember és ezáltal a hiányérzet megszűnik. Betöltődik, hogy akit mindig is kerestél, már ott van a szívedben – összegezte a tapasztalatokat Farkas Szilvia. Olvass még a témában
3 rossz tulajdonság, amit el tudok nézni egy férfinek – és 3, amit nem
„Jól látom, hogy fogytál?” – Miért érzik úgy az emberek, hogy muszáj szóvá tenniük a másik testsúlyát?
Ezt hozza 2026. október 29. a numerológia szerint: biztonság és szilárd alapok
Ezt hozza 2026. október 20. a numerológia szerint: stabilitás és szilárd alapok
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






