Két hete kávé nélkül. Ezek a tapasztalataim, mióta felhagytam a koffeinnel

Címlap / Életmód / Egészség / Két hete kávé nélkül. Ezek a tapasztalat...

Két hete kávé nélkül. Ezek a tapasztalataim, mióta felhagytam a koffeinnel

A folytatás…

A második nap is hasonló volt az elsőhöz és bevallom már azon agyaltam, hogy kakaó helyett mivel tudnám helyettesíteni az isteni latte-mat. Elkezdtem gabonakávét inni, ami egész tűrhetőnek bizonyult, azóta is ez a tökéletes helyettesítő. Bár koffein nincs benne és az íze sem egy friss pörkölésű kávéhoz hasonlít, de arra mindenképpen jó, hogy placebóként működjön. A levertség továbbra is társam volt és a környezetem imádkozott azért, hogy térjek vissza a feketéhez. De én ilyen vagyok, ha elhatározok valamit, azt megcsinálom.

Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből

Mivel a refluxom miatt vágtam bele, érdekelt, hogy mennyi idő után érzékelek pozitív változást. Meglepően hamar bekövetkezett a kávémentes napok hatása. Kevésbé égett a gyomrom, jobb volt az emésztésem és könnyedebbnek éreztem magam már a harmadik napon. Egy hét után már a hangulatom is kezdett visszatérni a megszokotthoz és kezdtem újra régi önmagamként jelen lenni az életemben. A gabonakávénak hála nem volt hiányérzetem, és ahogy kezdtem leszokni a koffeinről, sokkal energikusabb is lettem.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik csillagjegyhez áramlik a pénz idén ősszel? Ranglista
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.