Egy férfi (vagy nő) leül beszélgetni a párjával. A kapcsolatukról elmélkednek. Az egyik fél elmondja, habár még mindig nagyon szerelmes, úgy érzi, jobb lenne, ha néha másokkal is együtt lennének. Bizonygatja, hogy a házasságuk tökéletes, de olykor mégis másra vágyik, és azért mondja ezt el, mert egy kapcsolat alapja az őszinteség és a tisztelet, így ez egyenesebb, mintha titokban félrelépne. A párja átgondolja, ésbelemegy az önbecsapás játékába, mert nem akarja elveszíteni a szerelmét. Inkább tűri, és elfojtja az érzéseit és a haragját, csak hogy megtartsa kedvesét.
Eltelik hosszú idő és a kilengések megszokottá válnak, mindketten belenyugszanak a helyzetbe. Bizonygatják másoknak és önmaguknak, hogy ez így jó – talán el is hiszik, mert el akarják hinni- de legbelül tudják, ez nem az igazi. Csakis egyetlen esetben lehet az: ha nincs szerelem, de van egy jó nagy adag félelem. Félelem a magánytól, hogy egyedül maradnak, hogy nem lesz senki, aki átölelje őket akkor, amikor éppen arra lenne szükségük. Kell egy biztosíték, hogy valaki életük végéig mindig mellettük lesz.
Mondják, hogy a szerelem egy birtokló érzés. Ezzel nem is vitatkozik senki, ez tény, ilyen az emberi szív. Kérdés, ha hiányzik belőlünk a birtoklási vágy, akkor az már nem is szerelem? Ez nem teljesen igaz, ugyanis ehhez az érzéshez hozzátartozik az is, hogy hagyjuk a párunkat szárnyalni. Nem kell lánc, nem kell kalitka. Viszont az, hogy más ágyába is beengedjük a párunkat, ott már baj van. Olvass még a témában
„A házasság alapja a kötődés és az elköteleződés”
