Történetet hordozó felületek
Nem vagyok az a fajta ember, aki mániásan ragaszkodik a tárgyaihoz. Ismerek olyat, aki alig tud közlekedni a nappalijában, mert halott szülei bútorait kerülgeti benne, mégsem tudja elengedni a túlméretezett foteleket és oda nem illő puffokat. Ezt azt hiszem, sosem tenném. Megtanultam már, hogy az elengedés része az életnek, és bármennyire görcsösen tiltakozunk is ellene, vannak, akiket nem tudunk magunk mellett tartani, akkor sem, ha mindent, ami a földön utánuk maradt, hét lakat alá zárunk.
De nem tudnék a spektrum másik végére sem helyezkedni. Mert szeretem a tárgyakat, amelyek érintése érzelmeket vált ki belőlem, amik emlékeket ébresztenek, vagy messzi helyekre visznek. Szeretek perceken át forgatni egy ametiszt darabot. Szeretem nézni az egymásért sóvárgó galambokat a könyves szekrényemen, amiket a szülőfalum temetőjének szemétjéből hoztam haza.
Szeretek néha kicsit sírni az azóta meghalt barátnőm ballagási fényképe fölött, aminek a hátuljára azt írta, „Ne felejts el soha!” Szeretem néha végigsimítani a lányom egyetlen, emlékbe eltett babaruháját, az első kis pulóvert, amit akkor vettem neki, amikor megtudtam, hogy ver a szíve. Olvass még a témában
És szeretem, hogy az otthonomban jól érezhetem magam. A minimalizmus gyakran a szükségletek szigorú korlátozásáról szól. De mi van akkor, ha én egyszerűen szeretek külön kávés és teás bögrét tartani? Vagy ha szívesen cserélem más színűekre a díszpárnám huzatait? Bűntudatot kellene éreznem azért, mert az otthonom boldoggá tesz?
Számomra a komfort és a személyes igények fontosak, és ezekhez bizony sokszor tárgyak kellenek. Nem szeretném megvonni magamtól ezeket a pillanatnyi boldogságokat csak azért, hogy megfeleljek egy esztétikai vagy filozófiai elvárásnak. Még akkor sem, ha maga Marie Kondo kér erre.
A minimalizmus sokaknak bevált, és ez rendben van. Ha valaki úgy érzi, hogy a kevesebb tárgytól szabadabbnak és boldogabbnak érzi magát, én őszintén örülök, hogy megtalálta a saját útját. És nem, nem hiszem, hogy a boldogság megvásárolható, és pláne nem gondolom, hogy a túlfogyasztás igazolható lenne. De a kuckós, kaotikus, tarka kis lakásom semmiért nem cserélném, és szerintem ez számomra így is van jól.
