Ezért isznak a gyerekek: sokkoló statisztika a kamaszokról

Ezért isznak a gyerekek: sokkoló statisztika a kamaszokról

Címlap / Életmód / Család / Ezért isznak a gyerekek: sokkoló statisztika a kamaszokról

Mi változott? Az, hogy míg régen egy-egy házibuli kísérője volt az alkohol, most az alkohol miatt rendeznek a „gyerekek” random bulikat. Bárhol. Az alkohol nem csak önmagában veszélyes rájuk – mind élettanilag, mind a tudatmódosítás eszközeként – hanem magával hozza a többi veszélyes élvezeti cikket is: a dohányzást és a kábítószer-használatot.

A szülők

Nem feltétlenül igaz az, hogy akinek a szülei rendszeresen isznak, az maga is inni fog, ám igen nagy a valószínűsége.

Ugyanis az alkohollal rendszeresen élő felnőtt könnyebben kóstoltatja meg a gyerekkel az alkoholt, megengedőbb a szeszesital fogyasztásával kapcsolatban.

Illetve van még egy probléma: amelyik szülő alkoholfüggő, nem tud olyan érzelmi biztonságot, odafigyelést nyújtani a gyereknek, aki könnyebben kerül rossz társaságba, alkoholt „megkövetelő” helyzetbe.

A gyerekek nagy része szülő jelenlétében találkozik először az alkohollal, többnyire egy ünnep alkalmával. Ám nem mindegy, hogy életének mely szakaszában, és milyen körülmények között.

Az első alkoholfogyasztás többnyire 13-14 éves korban történik meg.

A barátok

A kamasz életét a barátok töltik ki, a család hátrébb sorolódik. Ez – bizonyos szintig – így van jól.

Természetesen nem mindegy, hogy a gyerek kivel barátkozik. Ha olyannal, aki unalmában bulizik és iszik, ez ad „pezsgést” az életének, az komoly probléma, hiszen ha a gyerek sok időt tölt el egy ilyen társaságban, előbb-utóbb ő is a hedonizmus, nihilizmus híve lehet.

Nem mindegy, hogy a bulizásnak vagy az alkoholfogyasztásnak van-e pozitív előjele egy társaság életében.

Emellett ott vannak a kamasz sajátos problémái, a stressz és a teljesítménykényszer… tehát mindenképp veszélyes ez a közeg.

Senki ne gondolja azt, hogy az ő gyereke kivétel. Ezügyben igenis a szülő legyen nagyon óvatos és gyanakvó – ha jót akar gyerekének.

Az alkohol és a lányok

Az ember azt gondolná, hogy a fiúk azok, akik „viszik a prímet”, de nem. A lányok hamarabb találkoznak az alkohollal.

Aki pedig járt manapság kamaszokkal teli buliban vagy diszkóban, annak nem kell magyarázni az elképesztőt: a lányok többet isznak.

Viselkedésük egyszerűen minősíthetetlen: verekednek, káromkodnak. A vidéki kocsmákban a férfiak is kulturáltabban viselkedtek.

A házibulikba becsempészik az „ütős” italokat, melyek közül az első helyen a vodka végez.

A lányok esetében dupla rizikó az ittasság, hiszen nagy a szexuális visszaélés lehetősége, de ennél is nagyobb a meggondolatlan viselkedésé, mely kihathat egész életére.

Egy statisztika a sok közül

A 15 éves korosztály tagjainak fele(!) havonta egyszer biztosan iszik alkoholt.

Húsz százalékuk minden héten(!) iszik. Ami döbbenet, hogy hatvan százalékuk csak(!) a részegség állapotának elérése érdekében ivott.

Húsz éve a különleges italok, koktélok voltak porondon. Az volt menő, aki különleges italt kóstolt – tehát nem berúgott, csak kóstolta azt.

Most az a menő, ha valaki az olcsó italoktól lerészegedik és vagánykodik. A magyar „gyerekek” a tömény italokat fogyasztják előszeretettel, gyors hatásuk miatt.

A kamaszok jellemzően sört és rövid italokat isznak. Csak ezután jönnek a kevert italok és a bor. A vallásos gyerekeknél viszont jóval csekélyebb az alkoholfogyasztás.

Mire képes egy kamasz?

Hallottam, olvastam pár ostobaságot, de a vodkás tampon használata kiverte nálam a biztosítékot.

Ezen felül a gyógyszerre ivás az egyik legkönnyebben megoldható dolog, ami szinte az öngyilkossággal egyenlő, hiszen még egy józan gyerek sincs tisztában a gyógyszerek hatásaival, ahogy azzal sem, hogy milyen maradandó károkat okoz a szervezetben alkohol mellett.

A helyzet az, hogy adott esetben, ha alkoholról van szó, a kamasz gyerekeknek nincs félelemérzetük.

Annak tükrében pedig, hogy a tizenéves kamaszok fele viszonylag rendszeresen fogyaszt alkoholt, elég nagy az esély arra, hogy a környezetünkben élő gyerekek – akár saját gyerekek – is jártak már hasonló cipőben.

A statisztikák azt mondják, hogy a magyar tinik nem isznak többet és többször, mint a többi ország gyerekei. Ez engem valahogy nem nyugtat meg…

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!