A hit hiánya
Az elmúlt fél évszázadban nem csak az istenhit kopott meg, mint érzés, hanem az is, hogy higgyünk a másiknak, a másikban. Ez minden fajta kapcsolatra igaz, legyen az baráti, testvéri, szülő-gyerek kapcsolat, vagy épp párkapcsolat.
Igyekszünk saját magunkban hinni, ám ez sokak számára azért tévút, mert ahhoz ismerni kellene saját magunkat.
Boldogulás egyedül
Igen, ez egy ideig járható út, ám legalább akkora csapda is. Amikor fiatalok vagyunk, képesek vagyunk arra, hogy úgy éljünk, hogy ne kérjünk segítséget környezetünktől. Olvass még a témában
Tele vagyunk energiával, talpraesettebbek, tanulékonyabbak, alkalmazkodóbbak vagyunk – többek között az emberi játszmákban is.
Ám öregségünk kezdetén rájövünk arra, hogy az addig élt életünket túl sok emberrel osztottuk meg – érzelmeinket, időnket úgymond elapróztuk -, nem egy emberrel, így pedig nincs arra lehetőség, hogy a sok öröm, bánat és együtt töltött idő megalapozza a bizalmat, ami két embert összetart. Nem lesz közös emlékezet, vagy legalábbis kevés.
