Boldogulás egyedül
Igen, ez egy ideig járható út, ám legalább akkora csapda is. Amikor fiatalok vagyunk, képesek vagyunk arra, hogy úgy éljünk, hogy ne kérjünk segítséget környezetünktől.
Tele vagyunk energiával, talpraesettebbek, tanulékonyabbak, alkalmazkodóbbak vagyunk – többek között az emberi játszmákban is.
Ám öregségünk kezdetén rájövünk arra, hogy az addig élt életünket túl sok emberrel osztottuk meg – érzelmeinket, időnket úgymond elapróztuk -, nem egy emberrel, így pedig nincs arra lehetőség, hogy a sok öröm, bánat és együtt töltött idő megalapozza a bizalmat, ami két embert összetart. Nem lesz közös emlékezet, vagy legalábbis kevés. Olvass még a témában
„Ő mondhatta rám, hogy telt vagyok, de én neki nem, hogy alacsony” – miért akarhat egy férfi vékony nőt, de a nő ne akarjon magas férfit?
„Szeretném, ha tudnád, hogy a férjemmel találkozgatsz” – 3 nő, aki utólag jött rá, hogy szerető státuszba került
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
„Engedje mindenhova és ne pofázzon vissza” Férfiak undorító kommentjei egy női robot bemutatója alatt
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
