4/4 Negatív érzések
A síráshoz hasonlóan a negatív érzéseknek is abszolút van létjogosultságuk, és szülőként hajlamosak lehetünk ezeket elnyomni, tiltani. Ugyancsak arról van szó, hogy nekünk kényelmesebb, ha a gyerekünk sose hisztis, kiabál, féltékeny, vagy éppen irigy, önző. A valóság ehhez képest az, hogy minden negatív érzés megélése fontos mérföldkő a kicsik fejlődését illetően.
Nem lesz rossz és önző felnőtt azért, mert bizonyos életkorban nem adja kölcsön a homokozó lapátját. Éppen ellenkezőleg! Ez azt mutatja, hogy tökéletesen fejlődik.
Szülőként annyit kell tenned, hogy elmondod, a kispajtás vissza fogja adni, együtt játszani sokkal jobb, esetleg megmutatod a másik oldalt: neki hogy esne, ha sose kapná kölcsön más játékát… A gyermekek jóval érzékenyebbek, mint a felnőttek, ennélfogva a pozitív és a negatív érzéseket is intenzívebben élik meg. Mindezt azonban nem letörni, inkább támogatni kell azzal, hogy megmutatjuk a helyes utat, és megnyugtatjuk őket, amikor eltörik a mécses.