Pedig a változtatás lehetősége éppen abban rejlik, hogy felülvizsgáljuk szüleink (és ezáltal saját magunk) nevelési alapelveit, és nem félünk más módszerekhez nyúlni, korlátok helyett határokat szabni gyermekeink számára.
A kérdezés lehetősége
A gyermekek állandóan kérdeznek, hiszen kimeríthetetlen a kíváncsiságuk – és ez valójában így tökéletes! Az érdektelenség sokkal rosszabb, felnőttként is, nemhogy gyermekkorban… Pontosan tudom, milyen fárasztó tud lenni szellemileg egy egész nap fecsegő gyermek, aki állandóan kérdez, a válaszra viszont (legalábbis látszólag) nem is mindig figyel.
Szülőként mégis arra kell törekednünk, hogy a lehető legtöbb kérdésre, a legszélesebb látókörben, és persze a gyermek életkorának megfelelően válaszoljunk.
Nyilván időnként mindenkinél elszakad a cérna, és a felnőtteknek is szükségük van egy kis szünetre, de sose tagadd meg a gyermekedtől a válaszokat, ezáltal pedig ne tiltsd meg a kérdéseket, hiszen azoknak és a tapasztalatainak köszönhetően rengeteget fog fejlődni.
Ne tiltsd meg, hogy dönthessen
Bár csak egy gyermekem van, rajta látom, milyen jól működnek a pozitív nevelés alapelvei, illetve az, hogy hagyom kibontakozni a személyiségét. Mindig nagyon figyeltem rá, hogy csak abban korlátozzam, ami veszélyes lehet rá nézve. Természetes nálunk is vannak határok, szabályok, de nem álltam le mondjuk vitatkozni abban, ha másik – egyébként alkalmas – ruhát akart felvenni, mint amit én odakészítettem, de ugyanígy hagytam választani, ha játszóterezéshez bicikli helyett rollert szeretett volna vinni.
Egyértelmű, hogy kevesebb tapasztalatuk van még az életről, mint nekünk, de a gyerekek is a család részét képezik és nekik is ugyanolyan jogaik vannak, mint nekünk, csupán még irányításra szorulnak. Minél több mindenben dönthetnek, annál kevésbé lesznek dacosak – nálunk gyakorlatilag teljesen kimaradt a dackorszak.
A döntés lehetősége ráadásul kiváló arra, hogy több nézőpontot megmutassunk a gyermekünknek, más szemszögből is körbejárjunk egy témát, és persze arra is, hogy felnőttkorában se érezze úgy, minden választását meg kell kérdőjeleznie, azok jogosultságát igazoltatnia kell mások által.
A sírás
Sajnos sokszor hallom, hogy a szülők tiltással próbálnak véget vetni a sírásnak, csak azért, mert felnőttként kellemesebb a csend. Természetesen nem arról van szó, hogy a hisztit ne kezeljük, de az orvoslása nem a sírás tiltásával kezdődik – főleg hibás ez a „megoldás” akkor, ha a gyermek nem sírással akarja sakkban tartani a szüleit, hanem valós ok áll a kirohanása hátterében.
Mit sugallunk azzal, ha megtiltjuk a sírást? Arra kényszerítjük a gyermeket, hogy fojtsa el az indulatait, érzelmeit, és szégyellje a könnyeit.
Belátható, hogy ez sem gyermekkorban, sem felnőttként sem vezet majd jóra. Ráadásul a sírás kiváló stresszoldó, nem csak lelkileg, hanem fizikálisan is, hiszen a könnyel együtt stressz-hormonok is ürülnek a szervezetből.
Negatív érzések
A síráshoz hasonlóan a negatív érzéseknek is abszolút van létjogosultságuk, és szülőként hajlamosak lehetünk ezeket elnyomni, tiltani. Ugyancsak arról van szó, hogy nekünk kényelmesebb, ha a gyerekünk sose hisztis, kiabál, féltékeny, vagy éppen irigy, önző. A valóság ehhez képest az, hogy minden negatív érzés megélése fontos mérföldkő a kicsik fejlődését illetően.
Nem lesz rossz és önző felnőtt azért, mert bizonyos életkorban nem adja kölcsön a homokozó lapátját. Éppen ellenkezőleg! Ez azt mutatja, hogy tökéletesen fejlődik.
Szülőként annyit kell tenned, hogy elmondod, a kispajtás vissza fogja adni, együtt játszani sokkal jobb, esetleg megmutatod a másik oldalt: neki hogy esne, ha sose kapná kölcsön más játékát… A gyermekek jóval érzékenyebbek, mint a felnőttek, ennélfogva a pozitív és a negatív érzéseket is intenzívebben élik meg. Mindezt azonban nem letörni, inkább támogatni kell azzal, hogy megmutatjuk a helyes utat, és megnyugtatjuk őket, amikor eltörik a mécses.
