Ezeket mondd annak, aki nem tartja be a szociális távolságtartást, és kényelmetlen helyzetbe hoz

Ezeket mondd annak, aki nem tartja be a szociális távolságtartást, és kényelmetlen helyzetbe hoz

Címlap / Életmód / Egészség / Ezeket mondd annak, aki nem tartja be a szociális távolságtartást, és kényelmetlen helyzetbe hoz

Szerencsére úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány nehezén már túl vagyunk, és ha megússzuk a második hullámot, nem kell véresen komolyan vennünk a szociális távolságtartást sem. Mégis, a jövőben bármilyen betegség elkerülésére hasznos lehet, ha néhány alapszabályt azért megtartunk magunknak hosszabb távon is. Nagyon nehéz olyanokat meggyőzni ennek a fontosságáról, aki nem foglalkozik még most sem a szociális távolságtartással – ha ez neked kellemetlen, szakértők szerint így adhatod a legjobban tudtára.

A koronavírus-járvány eléggé megosztotta az embereket, sokan egyenesen úgy gondolják, hogy az egész egy hoax, és soha nem is volt semmilyen vírus (hogy azokról ne is beszéljünk, akik szerint az oltással majd mikrochipet ültetnek az agyunkba, és ezzel fognak irányítani – igen, ilyenek is vannak). Éppen ezért sokan egyáltalán nem is veszik figyelembe a biztonsági előírásokat, még akkor sem, ha azok csak annyit jelentenek, hogy hordjanak maszkot, és ha nem muszáj, ne ölelgessék, puszilgassák a másikat, és ne menjenek hozzá túl közel. Ezek nagyon egyszerű tanácsok, mégis sokan még akár a saját baráti körünkből vagy családunkból sem tudják magukat tartani hozzájuk.

Pszichológusok szerint meg lehet oldani ezt a helyzetet is anélkül, hogy családi vagy baráti viszály alakuljon ki. A legfontosabb az, hogy megkérdezd a szociális távolságtartást messziről kerülő ismerősödet vagy családtagodat, hogy miért viselkedik így, és ne vonj le rögtön következtetéseket úgy, hogy nem beszéltek a helyzetről. 

Fontos az is, hogy az illető érezze: az aggódás vezérel, nem pedig az, hogy kioktasd, vagy meg akard mondani neki, mit csináljon, általában ugyanis az ilyenekre érzékenyen reagál mindenki. 

Azt is értesd meg azonban a másikkal, hogy bár a saját egészségének védelme az ő dolga, a tiédet neked kell megvédened, és ezt nem tudod úgy megtenni, hogy őt nem érdekli a szociális távolságtartás – ehhez ugyanis két ember kell. Fontos, hogy egyértelműen meghatározd a határaidat, és tartsd is magadat hozzájuk, ezt a másiknak is el kell fogadnia, ahogy te is elfogadod azt, hogy nem értetek egyet a témában. 

Pszichológusok szerint a titok az, hogy az egész ne menjen át személyeskedésbe, személyes támadásba vagy vádaskodásba: egyértelműen jelentsd ki, neked mekkora szociális távolságtartás  kényelmes, és ragaszkodj is hozzá.

A barátaid és rokonaid, főleg, ha a szociális buborékodon belül élnek (értsd: azok az emberek, akikkel napi szinten többször találkozol), kénytelenek lesznek elfogadni ezt, hiszen amíg az ő biztonságuk az ő dolguk, a tiéd viszont a te felelősséged.

Ha más megoldást nem látsz, akkor az egyetlen lehetőség az, hogy fizikailag is elszeparáld magad tőlük: ha nem tudsz elköltözni, vagy nem tudod valamiért a találkozások számát a minimumra csökkenteni, legalább a saját szobádban alakíts ki egy biztonságos területet magadnak. Ha pedig az ismerősöd nem olyan közeli, akkor érdemes addig várni a találkozással, amíg nincs teljesen vége a járványveszélynek, és a második hullámon is vagy túlvagyunk, vagy pedig el is kerültük – addig pedig maradnak az online találkozók és a telefonálás, mindkettő a legbiztonságosabb módja most a találkozásnak.

VIDEO Íme a 10 legolcsóbb szobanövény, amit imádni fogsz

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!