Básztet
Az ókor egyik legjelentősebb macskáját hol máshol kéne keresnünk, mint Egyiptomban. Ebben az országban vallásos tisztelettel viseltettek a kis szőrgolyók iránt, sőt, az egyik legnépszerűbb isten is macskafejjel rendelkezett. Ő a napisten és a fáraó védelmezőjeként volt jelen, először még oroszlán formájában, később az illatszerek, a gyermekáldás és a föld védelmezése tartoztak az istennőhöz. Nevének eredeti jelentése: Bászt – vagyis felfaló.
Teufel és Safranek
Ki ne emlékezne a magyarok egyik leghíresebb meséjére, a macskafogóra. Talán az egész mesében a két legjobb figura Mr. Teufel, és a titkára, Safranek, akinek különös gondjai vannak a borotvával. A magyar – német – kanadai rajzfilm 1986-ban került bemutatásra Ternovszky Béla rendezésében, sikere pedig azóta is töretlen. Társasjáték, képregény és plüssjáték is született a mese hatására, sőt, Budapesten még egy pubot is elneveztek róla. Nem csoda, hogy egy magyar filmes Guinnes-rekord kísérlet is fűződik a filmhez, melynek során a résztvevők a 123 órás mozizási rekordot szerették volna megdönteni.
Tom
Ha már rajzfilm-macskákról van szó, akkor biztosan nem maradhat ki a felsorolásból minden idők egyik legsikeresebb macskája, Tom sem. Szegény kandúr életét megkeseríti elmaradhatatlan egértársa, Jerry, aki nélkül Tom élni sem tudna. Az amerikai rajzfilm olyannyira sikeres, hogy a mai napig is készítenek belőle kisebb epizódokat, sőt, az egyes részek összesen nem kevesebb, mint 7 Oscart hoztak a készítők konyhájára. Olvass még a témában
A macskanő
A macska kecsességét és vadságát egy nőbe oltani olyan lehetőségeket rejt magában, amelyek nem állhattak sokáig kihasználatlanul. Így született meg a macskanő is, aki eredetileg a DC Comics egyik antihőse volt, ám az idők folyamán elég szép utat járt be. Az egyik legsikeresebb megjelenítését Michelle Pfeiffer-nek köszönhetjük, aki a Batman visszatér című moziban alakította a figurát. Teljesen elítélni nem lehet, mert bár sokszor ellenfele a főhősnek, egy szerelmi szál mégis visszavonhatatlanul összeköti a két szereplőt.






