Máris gyűrűt kaptál
A korábbi ponthoz visszakanyarodva intő jel a gyorsaságot illetően, ha már néhány hét, hónap után gyűrűt kaptál. Természetesen sem ez, sem más idő előtt bekövetkező lépés nem jelenti azt, hogy halálra van ítélve a kapcsolatotok, de utal arra, hogy feleslegesen rohantok.
Ha még fogalmatok sincs, milyen a másik igazán rossz oldala, milyen, amikor bal lábbal kel fel, makacsul ragaszkodik a saját kis életéhez, vagy hogyan él meg egy-egy féltékenységre okot adó helyzetet, addig még messze nem álltok kész egy újabb lépés megtételére.
Persze, manapság már egészen más jelent a gyűrű, mint korábban, de az elértéktelenedését az is okozta, hogy boldog, boldogtalan megkapta – akár pár hét ismerkedés után. Sok férfi egyszerűen így próbálja bebiztosítani magát, ami viszont jóval inkább sértő, semmint valóban örömteli és életre szóló élmény. Olvass még a témában
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a hónap szülötteivel, a Rákokkal
„Engedje mindenhova és ne pofázzon vissza” Férfiak undorító kommentjei egy női robot bemutatója alatt
„Azt reméltem, hogy ez a szerelem megváltoztatja majd az életem” – romantikusnak tűnő, de valójában toxikus elvárások a párkapcsolatban
„Ha azt mondja a lány, hogy NEM, akkor leállsz és kész.” – A férfiaknak fogalma sincs, mi a konszenzus
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






