Ez alapján azért keresnek más partnert a fix barátnőjük mellé, mert az evolúció korábban is azt diktálta, hogy minél több nővel bújjanak ágyba. De ez vajon tényleg igaz? Egyáltalán van bármi alapja?
A szociológia már rácáfolt erre korábban
Az evolúciós okokra való hivatkozást korábban már a szociológusok megcáfolták – legalábbis a jelenre, és ez elmúlt néhány száz évre vonatkozóan. Korábban valóban ideálisnak tűnhetett, hogy minél több partnert szerezzenek maguknak a férfiak, ezzel is biztosítva vérvonalukat és a megfelelő utánpótlást. Ma azonban már sokkal inkább a biztos háttér számít az utódok felnevelését illetően, hiszen alaposan megváltoztak a körülményeink, és a céljaink. Már messze nem a túlélés, az élelemszerzés az alapvető szempont, és ezt a többség szerencsére fel is ismerte.
A szociológusok ennek nyomán rámutattak arra, hogy az utódok szempontjából sokkal jobb a stabil családi háttér és a nyugodt otthoni légkör, mint az, ha az apának a lehető legtöbb gyermeke születik.
Ez tulajdonképpen az evolúciós kérdést máris lesöpri az asztalról, annak lényege ugyanis pont az lenne, hogy minél több, de egyúttal minél sikeresebb és egészségesebb utód szülessen. Olvass még a témában
„Ő mondhatta rám, hogy telt vagyok, de én neki nem, hogy alacsony” – miért akarhat egy férfi vékony nőt, de a nő ne akarjon magas férfit?
„Azt sem tudod, hol kell bekapcsolni a mosógépet…” – Házassági szokások, amiket minden férfinak szégyellnie kellene
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
„A menyasszony ragaszkodott hozzá, hogy csak ő viseljen sminket az esküvőn” – Bicskanyitogató lagzis sztorik
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






