Megtanultam másképp hallgatni a saját történetemet
A terápiában sokáig kerülgettük ezt a témát, mert minden alkalommal, amikor közel kerültünk hozzá, elkezdtem védeni őt. „De ő is nehéz gyerekkort élt át.” „De azért sok mindent megtett értem.” A terapeutám egyszer megkérdezte, miért érzem úgy, hogy nekem kell megvédenem egy felnőtt nőt egy másik felnőttől, aki csak azt próbálja elmondani, mit élt át gyerekként. Ez a kérdés volt az, ami után elkezdtem másképp hallgatni a saját történetemet.
A távolodás lassan, szinte észrevétlenül kezdődött
Nem volt egyetlen nagy leszámolás, nem vágtam ki drámaian az életemből. Ami történt, az inkább egy lassú, csendes eltávolodás volt. Elkezdtem rövidebben beszélni vele telefonon. Nem meséltem el mindent, ami történt velem, mert rájöttem, hogy amit elmondok, azt előbb-utóbb visszakapom valamilyen csavart formában, mint bizonyítékot arra, hogy megint rosszul csinálok valamit.
A legnehezebb nem az volt, hogy szembenézzek azzal, amit ő tett, hanem hogy elengedjem azt a várakozást, hogy egyszer majd megváltozik, és azt mondja, sajnálja. Hogy egyszer leül velem szemben, és azt mondja, látja, mennyi fájdalmat okozott. Ez a várakozás tartott engem évekig a helyemben, mert amíg vártam rá, addig nem kellett elfogadnom, hogy talán soha nem fog megtörténni. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
