Esküvőtervezés hónapról hónapra

Esküvőtervezés hónapról hónapra

Címlap / Szerelem / Esküvő / Esküvőtervezés hónapról hónapra

Igaz, hogy már javában tombol az esküvőszezon, bőségesen akadnak olyanok, akik mostanában válnak igazán szerencsés menyasszonnyá. A jövőre kitűzött esküvőket még így sem kell sokáig halogatni, legalábbis ami a szervezést illeti. De milyen menetrendet érdemes követned?

Az esküvő előtt egy évvel

Fontos, hogy időben elkezdjétek a szervezést, mert a tervezés során szerencsés, ha minél előbb rendelkeztek fix adatokkal. Ilyen az esküvő pontos dátuma, továbbá a helyszín meghatározása.

Amint megvan a nagy nap időpontja, el kell kezdeni értekezni a helyszín tulajdonosával. Ugyanez igaz a polgármesteri hivatalra és opcionálisan a templomra is.

Kérjétek fel a tanúkat, koszorúslányokat, előbbiek adatát adjátok le a hivatalban, a választott neveddel karöltve. Az esküvő előtt egy évvel már elkezdhettek gondolkozni azon is, kiket szeretnétek meghívni, lassan összeállíthatjátok a vendéglista első változatát.

Ha szükségesnek ítélitek, itt az ideje, hogy egyeztessetek egy rendezvényszervezővel, de az étkeztetésért felelős személyzettel, a zenekarral és persze a vőféllyel is érdemes minél előbb konzultálnotok.

Az esküvő előtt nyolc-hét hónappal

Határozzátok meg a pontos költségvetést, húzzátok meg azt a határt, amit nem léptek át.

Amennyiben nagyon szűknek tűnik a keret, a létfontosságú dolgokon felül nézzétek meg, hol tudnátok spórolni, majd a szükséges előkészületeket (pl. dekor tárgyak saját kezű elkészítése) tegyétek meg.


Mesébe illő esküvői dekorációk – saját kezűleg


Ideje, hogy az ötletek keresgélése után leszűkítsétek a kört azokra a legkedvesebb irányvonalakra, amiket követni szeretnétek.

Legfeljebb két-három stílust tartsatok meg, majd egyeztessetek a dekorációért felelős személyzettel, és kérdezzétek meg, mit javasolnak, milyen lehetőségeik vannak. Foglaljátok le a választott fotóst, döntsétek el, milyen csomagra fizettek elő.

Tökéletesítsétek a vendéglistát, és kezdjétek el a meghívók gyártását, vagy bonyolítsátok le a megrendelést, az ültető kártyákkal karöltve. 

Az esküvő előtt hat-négy hónappal

Itt az ideje, hogy a meghívókkal körbejárjátok kedves ismerőseiteket, rokonaitokat és meginvitáljátok őket az esküvőtökre, lagzitokra.

Mindenképpen kérjétek, hogy jelezzenek vissza számotokra, hiszen a rendezés során létfontosságú, pontosan hány fővel kell kalkulálnotok.

Ha minden választ megkaptatok, pontosítsátok a foglalást a helyszínen, egyeztessetek a dekorációért felelős személyzettel és az étteremfelelőssel is.

A távolról érkező vendégektől kérdezzétek meg, szeretnének-e szállodában aludni, szükség esetén segítsetek a foglalás során.

Jelentős lépés is vár rátok, hiszen itt az ideje kiválasztani az ideális ruhát, öltönyt, lefoglalni a fodrászt, sminkest, manikűröst. Az álomnászút kiválasztásának és a szabadságok kikérésének is elérkezett az ideje.

Az esküvő előtt három-két hónappal

Vészesen közeleg az esküvő dátuma, de ha időben nekiláttatok a szervezésnek, immáron sokkal nyugodtabban állhattok a nagy nap elé.

Teendő azért még most is akad, példának okáért ideje pontosan megbeszélni, milyen menüt kínálnátok vendégeitek számára. Az árajánlat mellé szerencsés menetrendet is kérnetek, amit együtt átnézhettek a vőfélyetekkel.

Tőle kérjétek meg, vázolja a terveit, ő szintén mondja el, mivel és mikor szeretne előrukkolni. Ha vannak egyedi ötleteitek (akár az ételeket, akár a programokat illetően), akkor érdemes azokról is egyeztetnetek.

Válasszátok ki az esküvői torta ízeit, formáit, a végső fixálás előtt a cukrászdával szintén értekezzetek. Ha idáig még nem kerítettetek sort rá, vásároljátok meg a jegygyűrűket.

Az esküvő előtt egy hónappal

A leendő férjek most kicsit lazíthatnak, de neked érdemes elmenned egy próbafrizurára, ahol nem csupán kipróbálhatjátok az elképzeléseiteket, hanem véglegesen ki is választhatod a legideálisabb hajkölteményt.

Amennyiben még nem tettétek meg, most tervezzétek meg a pontos ülésrendet, ha szeretnétek, az ültető kártya mellé készítsetek egy vendégfogadó táblát a könnyebb eligazodás érdekében. Ideje, hogy felvedd néhányszor a cipődet annak érdekében, hogy még véletlenül se törje ki a lábadat (vagy, ha megteszi, legalább legyen ideje meggyógyulni).

Amennyiben szeretnétek házassági szerződést kötni, úgy legkésőbb most érdemes egyeztetnetek az ügyvédetekkel, ugyanis többek között közjegyző bevonására is szükségetek lesz.

Az esküvő előtt egy-két héttel

Először is alaposan élvezzétek ki a legény- és a lánybúcsútokat! A nagy bulit követően vár még rátok néhány teendő, hiszen el kell mennetek a szalonba a végső igazításra.

Ha a dekorációért felelős megbízottjaitok nem gondoskodnak a virágokról, úgy legkésőbb most kell lebonyolítanotok a megrendelést. Ebbe természetesen a menyasszonyi csokor, a tanú „karkötője”, és az eldobásra szánt, kisebb csokrok is beletartoznak.

A végső simítások érdekében el kell menned manikűrre, pedikűrre, továbbá a kozmetikusodhoz, a szépségápolás néhány rutinjára talán leendő férjedet is el tudod csábítani.

Ha szeretnétek próbát az esküvő előtt, akkor a főbb szereplőkkel kerítsetek sort rá. Végül tekintsétek át újra a menetrendet, ha bármilyen hiányosságot felfedeztek, az utolsó héten még elintézhetitek. 

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!