Erről árulkodik, hogy hasra vagy hátsóra hízol inkább

Címlap / Életmód / Táplálkozás / Erről árulkodik, hogy hasra vagy...

Erről árulkodik, hogy hasra vagy hátsóra hízol inkább

Az a fránya genetika

Valószínűleg sejtetted, ebben az egészben nagy szerepe van a genetikának, de azért nem mondhatjuk, hogy az alapos túlsúlyodat is ráfoghatod a nagyszüleidre. Tény, hogy vannak hízékonyabb emberek és azt sem igazán befolyásolhatjuk, hova rakódik a feleslegünk, de az ellen igenis tehetünk, hogy mekkora felesleget cipelünk magunkkal.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson

Felmérésekkel támasztották alá, hogy a genetika a súlyt illetően csak 20-30%-ban tehető felelőssé, a többi igenis az életmód. Ezt azonban szinte pontosan ugyanúgy másoljuk, ahogy „kézhez kapjuk” az egyedi, genetikai térképünket.

Bár magától értetődőnek tűnik a genetikára fogni, ha a kövér szülőknek kövér gyermekeik vannak, a vékonyaknak pedig vékonyak, valójában sokkal inkább az életmód az, ami meghúzódik a háttérben.

A karcsú szülők minden bizonnyal egészségesebben étkeznek és egészségesebb, aktívabb szokásokat alakítottak ki az életükben, ezért a gyermekeik is másolják ezt a példát, így ők is vékonyak lesznek. Ugyanígy, a túlsúlyos szülők is örökítenek egy mintát, amit szintén lemásolnak a gyerekek, és ennek bizony éppúgy meglesz az eredménye.

Olvass még a témában

A genetikán túl egyébként a hormonok azok, amik okolhatóak a zsír eloszlását illetően, ugyanis a tesztoszteron és az ösztrogén az, ami ebben a feladatban nagy szerepet vállal.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.