Amikor egy nő azt érzi, hogy a párja nem értékeli őt eléggé, elsőként saját magában keresi a hibát. Végiggondolja, hogy vajon miért nem elegendő az a sok erőfeszítés, amit a kapcsolatba tesz, ahhoz, hogy a másik végre észre is vegye őt. Azon tanakodik, hogy mit felejthetett el, mi hiányzik belőle. Talán a külsejével van gond? Talán már nem elég vicces, érdekes, szórakoztató egyéniség? Persze az idővel nem lehet felvenni a versenyt, de túlzás lenne azt mondani, hogy már nem néz ki jól!
Amikor egy nő azt érzi, hogy már nem becsülik meg őt, sokkal tisztábban látja a dolgokat. Eszébe jut az a sok dolog, amiben segít a párjának, és amiket szó nélkül megtett a kényelméért.
Dolgozik, aztán hazaér, és folytatja a tennivalókat a házimunkával. Ez pedig egyre frusztrálóbbá válik a szemében. Egyre jobban bosszantja, hogy hiába igyekszik, az egyszerűen sosem lesz elég, és a másik féltől még egy köszönömöt sem hallott már hosszú ideje. Így amikor egy nő azt érzi, hogy már nem becsülik meg, fokozatosan felhagy a kedveskedéssel.
Szép lassan feladja
Már nem tesz erőfeszítést a kapcsolatába, legalábbis nem úgy, mint korábban. Nem igyekszik megfőzni a pasija kedvenc vacsoráját, és nem akar bókolni sem. Hiszen hiába fektetett rengeteg energiát mindebbe, látszólag nem ért semmit. És akkor mi értelme van tovább próbálkozni? Olvass még a témában
Ezért rövidesen elkezd azon gondolkodni, hogy egyáltalán megfelelő-e ez a kapcsolat számára. Hiszen lehet, hogy van valaki, aki értékelné őt, és ezt ki is mutatná felé.
Ráadásul nem csak megbecsülve nem érzi magát, de szeretve sem. Mintha láthatatlan lenne, a férfi már észre sem veszi őt. Mindegy, hogy új frizurát vágat, vagy felvesz egy csinos ruhát; a bókok már rég nincsenek jelen a hétköznapokban. Nem arról van szó, hogy minden alkalommal dicséretet és köszönetet vár, de néha napján neki is jól esne, ha nem csak a munkatársai dicsérnék meg, milyen jól néz ki, és milyen szorgosan dolgozik. Egyértelművé válik számára, hogy a jelenlétét magától értetődőnek tekintik.
