Ennyi éves korunkban szakadnak meg a barátságaink – lehet (vagy kell) tenni ellene?

Címlap / Életmód / Család / Ennyi éves korunkban szakadnak meg a...

Ennyi éves korunkban szakadnak meg a barátságaink – lehet (vagy kell) tenni ellene?

🎥 Pixie frizura 60 felett: kinek áll jól és hogyan kérd a fodrásznál

Miért ne félj az új barátoktól?

Sokan nehezen engedik el a régi kapcsolataikat, mert úgy érzik, a múltjuk egy darabját veszítik el általuk. Pedig a barátságaink 50%-ban rólunk is szólnak: arról, mennyire tudunk bízni, mennyire vagyunk nyitottak, milyen értékek szerint éljük az életünket. Ha egy kapcsolat kifut, az sosem csak a „másik hibája” – benne van a mi változásunk is.

Amikor viszont új barátra találunk, az valójában annak a jele, hogy bennünk is történt valami: megnyíltunk egy újabb kapcsolódásra. Néha hiányzik a régi társaság, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, sokszor nem is az emberek hiányoznak, hanem az az érzés, amit velük átéltünk. Az a korszak azonban elmúlt, megváltoztunk és bármennyire is szomorú, de ugyanazokat az érzéseket velük már egyszerűen nem tudjuk újraélni.

Ez viszont nem kudarc: ez maga az élet. Lehet, hogy az évek múlásával kevesebb barátunk marad vagy teljesen más „típusú” barátokat válogatunk magunk köré, de ezek a kapcsolatok sokkal mélyebbek, őszintébbek és tartalmasabbak lehetnek. Ezek a barátságok már nem muszájból születnek. Nem azért, mert egymás mellé ültünk az iskolában vagy, mert kettőnket közösítettek ki az osztályból. Ezek a barátságok azért látnak napvilágot, mert két, kiforrt személyiséggel bíró felnőtt úgy döntött, elköteleződik egymás iránt.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎒KisokosIskolai szünetekőszi, téli, tavaszi szünet
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Pixie frizura 60 felett: kinek áll jól és hogyan kérd a fodrásznál
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.