Normalizálva
Az én családomban teljesen megszokott volt a testszégyenítés és az apró szurkálódások, amik pont a legérzékenyebb pontokat célozták. Nem mentél át egy vizsgán? A család évekig szekált vele. Felszedtél pár kilót, vagy elrontották a frizurád? Kíméletlenül téma és nevetség tárgya volt. Szakítottál, elvesztetted a munkád vagy nem jött össze az új autó? Azonnal terítéken volt a téma, és a család szépen kiszórakozta magát a kontódra.
Természetesen mi, gyerekek sosem szólhattunk vissza, mert akkor egyből járt a pofon: mindig szótlanul kellett tűrni az idősebbek piszkálását, ami sokszor ment át egyenesen bántalmazásba. Apám volt az egyetlen, aki nem vett részt ebben, de ő is csak négyszemközt adott nekem igazat, és mindig azt mondta, hogy ha már ők ilyenek, akkor legyek én jobb náluk.
„A békesség kedvéért, kicsim…”
28 éves voltam, amikor apa meghalt, és a temetésén döntöttem úgy, hogy nekem ebből ennyi elég, úgyhogy ghostoltam az egész családot. Csak a békesség, azaz az én lelki békém kedvéért. Olvass még a témában
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Rá akartam szólni a tinédzserekre a buszon, de nem mertem – ahogy senki más sem
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni
Ezt hozza 2026. október 5. a numerológia szerint: elmélyülés és önreflexió

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






