Március az endometriózis hónapja, ezé a rejtélyes, de mégis sokakat érintő betegségé, amelyre a mai napig nincs tökéletes gyógymód. Íme, az én történetem.
Milyen jó is lenne, ha ennyi lenne az egész, de a betegség sajátossága, hogy újra és újra kiújul, így tudtam, hogy csak egy időre szabadultam meg tőle.
Amikor elhagytam a kórházat, az orvosom megjegyezte, hogy ez a tökéletes pillanat a gyerekvállalásra, hiszen az endo miatti összenövések megnehezíthetik a teherbeesést. Sajnos erre akkor nem volt lehetőségem. Ez az, ami a leginkább szorongat. Ami miatt néha álmatlanul fekszem és a plafont bámulom, hogy talán eljátszottam az egyetlen lehetőségemet arra, hogy anyuka legyek.
Nem adom a jövőmet
Azóta számtalan gyógyszerrel kísérleteztem. Folyamatosan igyekszem változtatni az életmódomon, hiszen a táplálkozás, a sport sokat segít, még ha nem is biztos, hogy teljes megoldást jelent. De vannak hullámvölgyek.
Nekem nincsenek elviselhetetlen görcseim, van viszont egy folyamatos, tompa fájdalom a hasamban, ami jobb napjaimon szinte észrevehetetlen. A rosszabbakon nem csak azt lehetetleníti el, hogy jól érezzem magam, de úgy érzem, hogy az egész jövőmet elveszi. Egyedül cipelem ezt a csomagot és bár nagyon vágyom rá, hogy valaki segítsen a teherben, tudom, hogy ijesztő és kellemetlen, ami nem biztos, hogy kell bárkinek. Talán életem végéig egyedül viszem majd.
Jobb napjaimon úgy gondolom, hogy lesz majd valaki, aki a csomagommal együtt akar engem. Aki majd segít cipelni és aki segít elűzni, vagy legalábbis segít elfogadni. Jobb napjaimon homokba dugom a fejem és nem gondolok rá. Nem nyitok meg erről szóló cikkeket, nem engedem, hogy bekússzon az agyamba. Jobb napjaimon normális és egészséges vagyok, akinek csodás gyerekei lesznek egy nap és aki elfelejti majd, hogy a 20-30-as évei fájdalomban és félelemben teltek.
De minden napomon, jobb és rosszabb napokon is tudom, hogy beszélni kell róla. Hogy minden egyes cikk, írás és vallomás segíthet valakinek, aki régóta küzd ezzel a betegséggel. Sokan vagyunk, sokféleképpen éljük meg, és talán nem örülünk, hogy ennek a klubnak a tagjai vagyunk, jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül.