A nők legalább bevallották, ha sokat ettek
A vizsgálatot végző kutatók egyébként távozáskor oda is léptek a párokhoz, és megkérték őket, hogy töltsenek ki egy rövid kérdőívet – ha valami még hiányzott volna egy romantikus randihoz. Ebben arról kérdezték őket, hogy mennyire érzik telítettnek magukat, illetve mennyire jó étvággyal ettek. Az eredmények szerint ugyan a nők étkezési szokásai nem változtak, függetlenül attól, hogy randevún vagy más alkalmon ettek – ennyit a sztereotípiákról – mégis nagyobb arányban számoltak be arról, hogy úgy érzik, túl sokat, vagy túl gyorsan ettek.
Dr. Kevin Kniffin, a tanulmány vezető kutatója elmondta, a háttérben nagy valószínűséggel az áll, hogy a férfiak az evési képességeikkel próbálják lenyűgözni a partnereiket. Ezt támasztja alá az is, hogy a tengerentúlon egyébként nagyon népszerű evőversenyeken is főleg férfiak indulnak, illetve sok kultúrában úgy gondolják, a nagy adagok elfogyasztása összefüggésben áll a férfiassággal. Nem véletlen, hogy a kiadós ételeket magyarul is szokás „férfias adagnak” nevezni.
A tanulmány szerzői minden esetre megjegyzik, hogy az evésen keresztül lenyűgözni valakit veszélyes szokás, és a férfiak jobban tennék, ha felhagynának vele. A túlevés ugyanis gyorsan szokássá válhat, a nehéz, súlyos ételek, vagy egyszerűen csak a szükségesnél nagyobb adagok elfogyasztása pedig gyorsan túlsúlyhoz, és ezzel együtt veszélyes betegségekhez vezet. Innen is üzenjük tehát: uraink, nem csorbul a szemünkben senki férfiassága, ha nem eszik, amikor nem éhes, esetleg néha-néha egy adag saláta kerül csak vacsora gyanánt a tányérjára. Olvass még a témában
Otthon ülős vagy inkább folyton menős? Így kezeld, ha a párod sokkal szociálisabb nyáron, mint te
„Felháborodik, ha szexelni akarok vele.” – Jelek, hogy a párod depressziós lehet
„A pasijával jött a találkozóra” – A legmegdöbbentőbb első randis történetek
„Az önbizalomhiány, amit okozott, az életem más területére is kihatott” – Így hat a férfiakra a szexmentes házasság
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






