Címlap / Életmód / Elhanyagolt gyermek, magányos felnőtt:...

Elhanyagolt gyermek, magányos felnőtt: az anyahiány betegség

A kisbaba biztonságigénye ugyanolyan fontos – ha nem fontosabb – az egészséges lelki fejlődés során, mint a táplálékigénye.

A reptéren mondta ki, hogy nem jön velem: egy szakítás a beszállókapu előtt

Állatkísérletek bizonyítják az anyahiány káros hatását

Az évekig tartó kísérletre kiválasztott kis majmokat három csoportba osztották. Az első csoportban lévőket az anyjuk nevelte, a második csoport tagjai szőrrel borított majomszerű tárgyakkal töltötték a mindennapjaikat, a harmadik csoportban lévők egy hideg és kemény „drótanyát” kaptak. Minden kis majom annyi táplálékhoz jutott, amennyit igényelt, a tárgyakkal pótolt szülők is emlővel voltak felszerelve a szopás látszatát keltve a kis majok számára.

Nem nehéz kitalálni, hogy melyek voltak azok az állatok, melyek felnőve féltek társaiktól, nem tudtak kapcsolatot kialakítani, kerülték a szexualitást, s ha mégis szülővé váltak, kicsinyeiket elhanyagolták, bántották vagy közömbösek maradtak irántuk. Ezek voltak a drótmama mellett élő majmok. Ám még a szőrmajom szülővel felnövő egyedek is csak korlátozottan voltak képesek felismerni a társas ingereket, mimikájuk szegényes volt, együttes játékaik a társakkal félénk és alacsony színvonalú volt.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kanállal ette a pörköltet – ezért lett vége a kapcsolatnak
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.